Pesti Srácok

Feljelentették a szlovák tisztifőorvost

Feljelentették a szlovák tisztifőorvost

Bűntetőfeljelentést tett az egyik szlovák ellenzéki párt az országos tisztifőorvos ellen annak két rendelete miatt, amelyek közül az egyik lehetővé tette, hogy a pozitív koronavírusteszttel rendelkező kormánytagok és parlamenti képviselők a karanténintézkedések ellenére is munkába járhassanak.

A feljelentésre azután került sor, hogy Maros Zilinka szlovák legfőbb ügyész csütörtökön kiadott jogi állásfoglalásában megállapította, hogy a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) törvényt sértett a két szóban forgó rendelettel, mivel nem volt jogosult hasonló kivételek megadására. Az országos tisztifőorvost pénteken feljelentő, jobboldali radikális Mi Szlovákiánk – Néppárt beadványában azt állította, hogy a tisztifőorvos vélhetően visszaélt hivatali jogkörével, amikor célzott kivételeket adott a parlamenti képviselőknek és a kormánytagoknak a karanténintézkedések hatálya alól, és így előnyöket biztosított a kormánykoalíciónak.

Az ÚVZ a legfőbb ügyész állásfoglalására reagálva pénteken visszautasította azt az állítást, hogy az általa kiadott rendeletekkel törvénysértést követett volna el. Úgy vélekedett, hogy az állásfoglalás csak az ügyészség jogi nézete, de nem jogerős döntés, emellett a főügyészség jogértelmezése csak a hivatal néhány rendeletét kifogásolja, miközben több más hasonlót figyelmen kívül hagy.

A vitatott rendeletek egyikét, amely lehetővé tette Szlovákiában a pozitív vírusteszttel rendelkező kormánytagok és parlamenti képviselők, illetve az államfő munkába járását, decemberben adta ki a Közegészségügyi Hivatal. Az időpont helyi megfigyelők szerint azzal állhatott összefüggésben, hogy a pozsonyi parlamentnek a rendelet kiadása utáni napon kellett döntenie arról az alkotmánytörvényről, amely a kormány számára lehetővé tette, hogy az októberben bevezetett vészhelyzetet ismétlődően, többször meghosszabbítsa. A jogszabályt csak többszöri nekifutásra és a vitatott rendelet kiadása után szavazták meg, mivel a négypárti szlovák kormánykoalíciónak korábban – részben a karanténintézkedések miatt – ehhez nem volt elégséges jelen lévő képviselője a plénumban.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: TASR

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.