Pesti Srácok

Ferenc pápa az emberek közötti békét és gondoskodást sürgette újévi beszédében

Ferenc pápa az emberek közötti békét és gondoskodást sürgette újévi beszédében

Az emberek és nemzetek közötti békét és kölcsönös törődést nevezte az új koronavírus teremtette járványhelyzet tanításának Ferenc pápa újévi beszédében, amelyet a Vatikán interneten közvetített péntek délben.

Az egyházfő az új esztendő kezdetét bátorításnak nevezte, reményét fejezve ki, hogy az előttünk álló év mindenki számára lehetőséget nyújt az emberi és lelki fejlődéshez. Az új év "legyen a gyűlölet és megosztás megszűnésének ideje, legyünk mindannyian egymás testvérei, érkezzék el az építkezés ideje a pusztítás helyett, az egymás közötti és a környezet iránti gondoskodással" mondta Ferenc pápa. Úgy vélte, hogy az új koronavírus-járvány elmúlt esztendeje megtanította az emberiséget, mekkora szükség van mások problémáival törődni és azokat megosztani. A "törődés szemléletének és kultúrájának fejlesztését" szorgalmazta közösségek és nemzetek között, a családokban és a munkahelyeken éppúgy, mint a nemzetközi színtéren.

jelentette ki a pápa.

PestiSracok facebook image

Ferenc pápa a pápai lakosztály úgynevezett könyvtártermében állva olvasta fel beszédét, amelyet az Úrangyala-imádság (Angelus) előtt mondott el. Az egyház január elsején 1967 óta a béke világnapját ünnepli. Az imádság után Ferenc pápa fájdalmát és aggodalmát fejezte ki a Jemenben súlyosbodott erőszak miatt, és az "oktatás, gyógyszerek, élelem" nélkül maradt jemeni lakosságért imádkozott. Megemlítette a Nigériában az utóbbi napokban túszul ejtett püspököt is. Ferenc pápa fájdalmas isiászra hivatkozva lemondta az újév délelőtti misét, amelyet Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár mutatott be a Szent Péter-bazilikában. A pápa legközelebb vasárnap mond Úrangyala-imádságot, amelyet továbbra is interneten közvetítenek.

MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.