Hat év börtönt és milliós vagyonelkobzást kér az ügyészség Boldog Istvánra

Több, mint hatmillió forint vagyonelkobzást, hat év börtönben végrehajtandó szabadságvesztést, ötmillió forint összegű pénzbüntetést és öt év közügyektől eltiltást kért Boldog István elsőrendű vádlott esetében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – írja az Alfahír. A fideszes országgyűlési képviselőt vesztegetés elfogadásával és más bűncselekményekkel vádolják.
A vádirat szerint Boldog István és a hozzá köthető elkövetői kör a politikus hivatalával és befolyásával visszaélve a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázati eredményeit befolyásolta, majd még a kivitelezők irányított kiválasztását is elérte. Mindezért cserébe jogtalan anyagi előnyt kértek az érintett vállalkozóktól, akiktől 2019 májusában 20 millió forintot kaptak. Az Alfahír megkereste a KNYF-et, ám a főügyészség "sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem kívánta" értesüléseiket. Azt mondták, egyelőre csak annyit szeretnének elmondani az ügyről, amit a december 21-i vádemelés után kiadott sajtóközleményükben írtak. Az Alfahír értesüléseiről azt mondták: "ezek az információk azért szivároghattak ki, mert valamelyik ügyvéd vagy vádlott a sajtó rendelkezésére bocsájtotta".
