Pesti Srácok

Wilders: kulturális öngyilkosság az európai bevándorláspolitika

null

Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője nyilatkozott szerdán a Magyar Nemzetnek arról, mennyire képmutatónak tartja azt, hogy a nemrégiben lemondott holland kormány úgy kritizálta a magyarokat és a lengyeleket jogállamisági okokra hivatkozva, hogy közben Mark Rutte és kormánya éppen egy jogállamisági ügy miatt kényszerült lemondani. A bevándorlásellenes politikus arról is beszélt, hogy elítéli a Hollandiában zajló erőszakos megmozdulásokat, és kulturális öngyilkosságnak nevezte az európai bevándorláspolitikát. Szóba került Hollandia oltási programja, az illegális bevándorlás, a jogállamiság, az úgynevezett „Nexit” és az Európai Unió is. A politikus elmondta azt is, hogy intelligens politikusnak tartja Szijjártó Péter minisztert, illetve beszélt arról is, hogy közel harminc éve minden karácsonyt Magyarországon töltenek magyar feleségével, és kedvenc étele a rakott krumpli és a paprikás csirke.

Az interjúban szóba került, hogy a holland kormány koronavírus-intézkedései komoly ellenállást váltottak ki a lakosságban és az elmúlt napokban több holland városban is erőszakos megmozdulások történtek. Wilders ellenezte az éjszakai kijárási tilalom bevezetését, emiatt a baloldalról kritikát is kapott. A politikust nem lepték meg a kritikák, hiszen megszokta már, hogy vannak olyan holland politikusok, akik mindig mindenért őrá és a kollégáira mutogatnak. A vezető az interjúban elmondta, hogy pártja valóban mindvégig ellenezte az éjszakai kijárási tilalom bevezetését. Hozzátette, hogy tavaly novemberben volt egy erről szóló előterjesztésük, amit akkor az alsóház többsége támogatott is, azonban a múlt héten a kormány megszerezte a szükséges többséget ahhoz, hogy az éjszakai kijárási korlátozás zöld jelzést kapjon.

mondta el Wilders, aki szerint nevetséges és jogellenes, ami most történik, és a rendőrségnek igenis fel kell lépnie az erőszakot alkalmazók ellen. Mint mondta, szerencsére ők a társadalmuk egy kis csoportját alkotják, de még így is utoljára negyven évvel ezelőtt láthattunk ekkora megmozdulásokat Hollandiában.

PestiSracok facebook image
Tüntetők tiltakoznak a koronavírus-járvány terjedése ellen bevezetett kijárási tilalom miatt Eindhovenben 2021. január 24-én. Fotó: MTI/EPA-ANP/Rob Engelaar

HOLLANDIA A SOR VÉGÉN KULLOG

A hágai kormány oltási stratégiája is szóba került az interjúban, hiszen a hollandok kezdték meg az Európai Unióban utolsóként az oltást. Wilders szerint Hollandia nemcsak az unióban, hanem világviszonylatban is a sor végén kullog.

– mondta el a politikus. Geert Wilders hozzátette azt is, hogy amiatt nem okolhatja a holland kormányt, hogy az AstraZeneca vállalat nem szállít időben elegendő mennyiségű oltóanyagot, arról viszont nagyon is tehetnek, hogy a már beszerzett vakcina százezres dózisokban áll dél-hollandiai raktárakban. Felteszi a kérdést, hogy miért nem használják őket?

– szögezte le Wilders.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások ellen tüntetnek a hollandiai Hilversumban 2021. január 10-én. Fotó: MTI/EPA/ANP/Jeroen Jumelet

KÉPMUTATÁS MÁSOK FELETT ÍTÉLKEZNI

Mint a Magyar Nemzet írja, a Rutte-kormány nemrég lemondott a családtámogatási botrány nyomán, így most ügyvivő minőségben működik. A holland kormány Magyarország egyik leghangosabb kritikusa a jogállamisági vitában, és kijelenthető, hogy a családtámogatási botrány is ez a kategória. Wilders hangsúlyozza, hogy a lemondást megelőző parlamenti vitában azzal fordult Mark Ruttéhoz, hogy ezek után soha többé ne ejtsen ki a száján jogállamisági bírálatot Magyarországgal vagy a lengyel kormánnyal szemben. Hangsúlyozta neki, hogy ha tükörbe néz, egy olyan politikus tekint vissza, aki valóban ártott a jogállamnak.

tette hozzá. Mint a bevándorlásellenes politikus elmondta, a közvélemény-kutatások szerint a hágai kormánykoalíció legtöbb pártja folyamatosan veszít támogatottságából, és ez kifejezetten igaz a D66 nevű liberális pártra. Wilders szerint árulkodó fejlemény az is, hogy pár héttel ezelőttig az egészségügyi miniszterük volt a szintén kormányzó Kereszténydemokrata Tömörülés vezetője, ám utóbbi tisztségéről lemondott, hogy kizárólag a járvány elleni védekezésre fókuszálhasson. Lényegében a Mark Rutte vezette Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért, a VVD az egyetlen kormánypárt, amely jó népszerűségi mutatókat produkál. Rutte szavazói hűségesek, kitartanak a miniszterelnök mellett. Tetszik vagy sem, a VVD tényleg erős manapság, ám ugyanez a négypárti kormánykoalícióról nem mondható el fogalmazott Wilders.

Mikulásnak öltözött férfitől vesznek mintát koronavírus-vizsgálathoz az amszterdami Schiphol repülőtéren 2020. december 4-én. Fotó: MTI/EPA/ANP/Robin Utrecht

BREXIT UTÁN JÖHET A „NEXIT”?

A Szabadságpárt Hollandiában népszerű a lakosság körében, stabilan az ország második legerősebb pártja, ugyanakkor zajlik a választási kampány és márciusi 17-én parlamenti választások lesznek. Wilders elmondta, hogy a parlamentben folytatják a munkát, és a közeljövőben televíziós választási viták is lesznek, valószínűleg közönség nélkül. Wilders elmondta, hogy nagyon élvezi a hagyományos értelemben vett kampányt, ha ellátogat az ország városaiba, emberek között van és beszélget velük, de ez sajnos az idei évben majdnem lehetetlen vállalkozás.

– mondta a politikus. A nemrégiben nyilvánosságra hozott választási programjukban nagy hangsúlyt fektetnek az identitáspolitikára és a hagyományos holland értékek védelmére. Wilders elmondta, hogy Rólad szól címmel hirdették meg a választási programjukat, amelynek fő célja, hogy növelhessék a holland polgárok életének színvonalát.

A brit EU-tagság megszűnésével (Brexit) kapcsolatos változásokról szóló tájékoztató szórólapok kiosztására készül egy jelmezt viselő ember a hollandiai Rotterdam kikötőjében 2020. december 1-jén. Fotó: MTI/ANP/EPA/Robin Utrecht

Véleményük szerint ebbe szervesen beletartozik a nemzeti identitásuk hangsúlyozása, illetve a „Nexit”, az Európai Unió elhagyása.

emelte ki a politikus, aki elmondta, hogy az is céljuk, hogy az egészségügy fejlesztésére jutó pénzmennyiséget növeljék. Ez nem újdonság a Szabadságpárt programjában, gyakorlatilag az elmúlt tíz év során, jóval a koronavírus megjelenése előtt is kiemelt hangsúlyt fektettek az egészségügyi politikára. Szerintük az egészségügyben dolgozóknak magasabb fizetés járna, a betegeiknek pedig alacsonyabb áron magasabb színvonalú ellátás. Alapvetően a holland államkassza kiadási oldalán szeretnének változtatni: jusson kevesebb pénz külföldre és több a saját polgáraikra.

SZIJJÁRTÓ AKTÍV ÉS INTELLIGENS POLITIKUS

Az interjúban szóba került az illegális bevándorlás kérdésköre is. Wildersnek a bevándorlási szigort illetően a magyar kormányban is vannak szövetségesei. Elmondta, hogy tavaly decemberben találkozott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel Hágában, és az egyik tárgyalási pont épp a migráció volt. A holland politikus kifejtette, hogy egyetértettek abban, hogy az európai keresztény-zsidó örökség védelme alapvető fontosságú, ezt nem szabad veszélybe sodorni a nyitott határok politikájával.

mondta el véleményét a holland politikus.

Geert Wilders, a holland Szabadságpárt (PVV) vezetője (b) és Filip Dewinter belga politikus, a Vlaams Belang jobboldali flamand párt vezetője (j) a Mark Rutte holland miniszterelnök kormányának bevándorláspolitikáját ellenző tüntetésen Rotterdamban 2018. január 20-án. Fotó: MTI/EPA/Robin Utrecht

HOLLANDIÁBAN NEM BŰNCSELEKMÉNY, HA VALAKI ILLEGÁLISAN TARTÓZKODIK AZ ORSZÁG TERÜLETÉN

Az Európai Bizottság migrációs javaslatcsomagja, illetve integrációs cselekvési terve kapcsán Wilders elmondta, hogy ezek az elképzelések azt bizonyítják, hogy az EU-ban a gazdasági együttműködést mára felváltotta a politikai unió.

mondta el Wilders. Kiemelt az interjúban egy példát: Hollandiában az sem bűncselekmény, ha illegálisan tartózkodik valaki az ország területén. Wilders szerint ez elképesztő és szerinte el kellene kezdeniük önkéntes alapon és hatékonyan visszaküldeni azokat a külföldieket, akik immár biztonságban hazatérhetnek. Szerinte láthatjuk, hogy Libanonból és Jordániából például már sok szíriai tért haza önkéntesen.

szögezte le Geert Wilders.

Forrás: Facebook

MAGYARORSZÁG A VILÁG EGYIK LEGSZEBB ORSZÁGA

Az interjúban az is szóba került, hogy Wildersnek magyar felesége van, ezért gyakran jár Magyarországon. Elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatt sajnos tavaly augusztusban járt utoljára Magyarországon, főként pihenni jött, de Orbán Viktor miniszterelnökkel is volt egy találkozója.

mondta el Wilders, aki hozzátette, hogy amint a járványhelyzet lehetővé teszi, ismét jönni fognak Magyarországra.

– mondta el a holland politikus.

Forrás: Magyar Nemzet; Kiemelt kép: MTI/EPA/Martin Divišek

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.