Pesti Srácok

Kásler: Holnap érkezhet meg az egyik leghatékonyabb Covid-ellenes hatóanyag Magyarországra

null

Engedélyeztek Magyarországon egy, a koronavírus új típusú, angliai mutációja ellen is hatékony készítményt – jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kedden a Facebook-oldalán. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) az MTI-vel azt közölte: az egyik leghatékonyabb Covid-ellenes hatóanyag első szállítmánya szerdán érkezik.

Kásler Miklós bejegyzésében azt írta: Magyarország Európában elsőként alkalmazhatja az amerikai Eli Lilly gyógyszergyár által fejlesztett bamlanivimab nevű készítményt. A miniszter kifejtette: kezdeményezésére az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) 2020. december 12-én engedélyezte a készítmény vészhelyzeti, ideiglenes alkalmazását, az operatív törzs pedig a beszerzését. Ennek nyomán a magyar kormány szerződhetett elsőként a gyártóval, így március végéig három ütemben összesen 6236 ampulla érkezik Magyarországra.

FOLYAMATOSAN ÉRKEZNEK MAJD AZ ADAGOK

A bamlanivimab egy koronavírus-fertőzésből felgyógyult beteg vérplazmájából, molekuláris technikával készült monoklonális antitest. A gyógyszer alkalmazásával lényegében a fertőzés kezdeti állapotában lévő betegek passzív immunizációja történik meg ellenanyagok bejuttatása által – írta a miniszter. Az EMMI közleménye szerint szerdán 2400, február második felében 2800, március második felében pedig 1000 dózist szállítanak Magyarországra a készítményből. Kitértek arra is, hogy az első 300 dózist a koronavírussal fertőzött betegek ellátásában vezető szerepet játszó két országos gyógyintézetben, a Dél-pesti Centrumkórházban lévő Infektológiai Intézetben és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben, utána pedig a többi nagy magyar kórházban alkalmazzák. A gyógyszer csak szakmailag ellenőrzött, felügyelt körülmények között adható be, alkalmazásához klinikai vizsgálatra nincs szükség, mert az már megtörtént – hangsúlyozták. A minisztérium Kásler Miklós szavaira hivatkozva azt írta: az antitestalapú készítmény 70-75 százalékkal csökkenti a súlyosabb szövődmények kialakulását, így a betegek háromnegyedének állapota nem súlyosbodik, és kórházi felvétel sem szükséges.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; kiemelt kép: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.