Pesti Srácok

Elképesztő meglepetés: Kim Dzsongunt választották a Koreai Munkapárt főtitkárává

Elképesztő meglepetés: Kim Dzsongunt választották a Koreai Munkapárt főtitkárává

Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt választotta hétfőn a Koreai Munkapárt kongresszusa a párt új főtitkárává – közölte a KCNA állami hírügynökség. A kommunista diktátor ezzel megszerezte magának a 2011-ben elhunyt apja, Kim Dzsong Il halála óta betöltetlen tisztséget. A KCNA szerint a pártkongresszus teljes mértékben támogatta Kim megválasztását a forradalom vezetője, valamint az egység és útmutatás központjának tisztségére.

Szakértők szerint a nagyrészt szimbolikus jelentőségű lépés célja, hogy jobban bebetonozza az eddig is egyeduralkodó Kim Dzsongun hatalmát a kommunista országban, amelyben a hatalom a Kim család tagjai között öröklődik. 2012-ben a Koreai Munkapárt Kim Dzsong Ilt örökös pártfőtitkárrá, fiát, Kim Dzsongunt pedig első titkárrá nyilvánította. A KCNA tájékoztatása szerint a párt egyben tisztújítást hajtott végre a nagy befolyással rendelkező Központi Bizottságban, amelynek része a Politikai Bizottság is. Úgy tudni, Kim Jo Dzsong – Kim Dzsongun húga –, aki maga is magas tisztséget tölt be a pártban, nem szerepelt a Politikai Bizottságba beválasztottak listáján, ellentmondva megfigyelők várakozásainak. A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága szerint vasárnap késő este Phenjan belvárosában katonai díszszemlét tarthattak a Koreai Munkapárt nyolcadik kongresszusa alkalmából a Kim Ir Szen téren. A közlemény hangsúlyozta, hogy Dél-Korea és az Egyesült Államok hadserege nyomon követi a történéseket, számba véve azt a lehetőséget, hogy a tevékenység egy katonai akció próbája is lehet. Észak-Korea utoljára október tizedikén tartott díszszemlét a Koreai Munkapárt megalakulásának hetvenötödik évfordulója alkalmából, egyéb fegyverek mellett egy új interkontinentális ballisztikus rakéta és egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta bemutatásával.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/KCNA

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.