Pesti Srácok

Koronavírus – Stabilizálódni látszik a járványhelyzet Magyarországon

null

Az új koronavírus-fertőzöttek és az elhunytak száma lényegében nem változott az utóbbi napokban, tehát úgynevezett platófázisba ért a járvány – erről Szlávik János adott tájékoztatást szombaton a közmédiában. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint azonban ebből még nem lehet következtetni a járvány további alakulására, ezért figyelni kell a számokat, és bízni abban, hogy nem emelkednek újra, ahogy sok más európai országban.

Szlávik János kérdésre elmondta azt is, hogy a Magyarországra érkező vakcinák nem egyformák: vannak hagyományos módszerrel készült oltóanyagok, de vannak második és harmadik generációs szerek is.

– fogalmazott az infektológus, hozzátéve, hogy természetesen a vakcinák hatékonysága is eltérő. Hangsúlyozta: az a fontos, hogy az emberek ne kerüljenek olyan állapotba, hogy kórházi kezelésre szoruljanak, és ne haljanak meg, "ezért én azt tudom mondani, hogy minden Magyarországra érkező vakcina hatékony abból a szempontból, hogy megvédi az emberek egészségét és életét". Hozzátette: így van ez a kínai Sinopharm által gyártott vakcinával is, amely hagyományos módszerrel készült, mint az influenza vagy a veszettség elleni oltás. A kínai vakcináról azt közölte, hogy az inaktivált, szaporodásra képtelen vírus alkalmas az immunitás kialakítására.

PestiSracok facebook image

– emelte ki Szlávik János. Megjegyezte, hogy egyelőre nem tudnak olyan koronavírus-mutációról, amelyre egyáltalán ne hatnának az engedélyezett vakcinák. A főorvos a legjobb vakcinának azt nevezte, amely már Magyarországon van és elérhető, az oltási rend pedig nem tesz különbséget közöttük.

hívta fel a figyelmet. Szlávik János kitért arra is, hogy pénteken a Dél-pesti Centrumkórházban elsőként egy 44 éves, túlsúlyos, magas vérnyomásban szenvedő nő kapta meg a bamlanivimab gyógyszert. A betegnél semmilyen mellékhatást nem észleltek. Hozzátette: a monoklonális antitest alapú bamlanivimab a betegség korai fázisában használható, megakadályozza, hogy a beteg súlyosabb állapotba kerüljön.

hívta fel a figyelmet.

Forrás: MTI; Fotó: Origo/Mudra László

Ajánljuk még