Pesti Srácok

Közös ellenőrzést tart a rendőrség és a BKK fővárosi tömegközlekedési vonalakon

null

A zsebtolvajlás elleni kampány és a buszsávok ellenőrzése után folytatódik a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közös akciósorozata, amelynek célja, hogy a fővárosiak biztonságosan használhassák a közösségi közlekedés járatait – közölte a BKK szerdán.

A közlekedési társaság azt közölte, hogy pozitív tapasztalatokkal zárult a decemberi, zsebtolvajlás elleni közös akció, és az utasok biztonságérzetének növelése érdekében idén is folytatódik a BKK és a BRFK közös, több napig tartó akciósorozata. Ezúttal a VII., a VIII., a IX. és a X. kerület meghatározott járatain biztosít fokozott jelenlétet a rendőrség a BKK jegyellenőrei mellett. A jegyellenőrök az utazási jogosultságot ellenőrzik, illetve figyelnek a járványügyi szabályok betartására, a rendőrség munkatársai pedig biztosítják a közrendet – olvasható a közleményben.

Azt írták: a társasághoz érkező visszajelzések szerint az utasok biztonságérzetét főképp a járatokon felbukkanó garázdálkodó személyek, a zsebtolvajok, illetve a vírusfertőzés lehetősége zavarja. Ezért a két szervezet szorosabb szakmai kooperációval, közös kommunikációval, figyelemfelkeltő és edukációs videókkal csökkentené a közösségi közlekedéssel összefüggő szabályszegések számát, illetve segítené elő a járványügyi szabályok betartását. Közölték: a jövőben minden hónapban várható a mostanihoz hasonló, a fővárosban közlekedők biztonságérzetét erősítő közös akció.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.