Pesti Srácok

Letartóztatták a ferencvárosi gyilkosság két gyanúsítottját

null

A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte annak a két fiatal férfinak a letartóztatását, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megöltek egy 19 éves fiatalembert a IX. kerületben – közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője szombaton.

Rab Ferenc tájékoztatása szerint a bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően a szökés és elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére tekintettel rendelte el a kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős, az ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezést nyújtottak be.

A rendőrség csütörtökön közölte, hogy őrizetbe vették a két gyanúsítottat. A nyomozás adatai szerint a 19 éves férfi egy Telepy utcai társasház előtt egy korábbi vitás ügy miatt keveredett szóváltásba a 20 éves B. Jánossal és a 21 éves K. Antallal. A vita során a 19 éves férfi elővett egy gumilövedékes fegyvert, és több lövést adott le B. Jánosra és társára, majd bemenekült egy társasházba. B. János és K. Antal követte a lépcsőházba a férfit, ahol B. János egy késsel megszúrta, majd társával többször megrúgta és megütötte. Ezután elmenekültek a helyszínről, de a budapesti rendőrök pár percen belül, a helyszín közelében elfogták őket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.