Pesti Srácok

Ma beiktatják hivatalába Joe Bident, az Egyesült Államok 46. elnökét

Ma beiktatják hivatalába Joe Bident, az Egyesült Államok 46. elnökét

Beiktatják hivatalába szerdán a demokrata párti Joe Bident, az Amerikai Egyesült Államok 46. elnökét. A beiktatási ünnepséget 1937 óta mindig január 20-án tartják. A mostani ceremónia jelentősen különbözik a korábbiaktól, ugyanis a járványhelyzet és az esetleges tüntetések miatt az Egyesült Államok történetének eddigi legnagyobb mértékben biztosított elnöki beiktatására készülnek.

A kiemelt óvintézkedéseket egyebek között az indokolja, hogy január 6-án Donald Trump leköszönő, republikánus párti elnök hívei megostromolták a Capitolium épületét, és a zavargásokban öt ember meghalt. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint továbbra is fennáll a lehetősége annak, hogy erőszakos tüntetések lesznek Washingtonban és a többi szövetségi állam fővárosaiban. A biztonsági intézkedések nagyságát mutatja, hogy a Nemzeti Gárda huszonötezer felfegyverzett katonája ügyel a rendre.

Bár a szervezők még nem határozták meg pontosan, hogy Joe Bident és Kamala Harris megválasztott demokrata párti alelnököt mikor iktatják be, az ünnepség várhatóan helyi idő szerint délelőtt fél 12-kor kezdődik a Capitolium nyugati oldalán. Az alkotmány értelmében az elnököt és az alelnököt is a szövetségi legfelsőbb bíróság főbírája esketi fel négy évre, azonban a mostani esemény ebben a tekintetben is eltér a hagyományostól. Kamala Harris ugyanis Sonia Sotomayort, a legfelső bíróság első latino származású bíróját kérte fel az esketésre. Joe Biden körülbelül 12 órakor tesz esküt, amelyet John Roberts főbíró vezet majd. Miután letették hivatali esküjüket, Joe Biden elmondja majd beiktatási beszédét, amelyben a beiktatási stáb közleménye szerint az elnök kifejti elképzeléseit arról, hogyan győzze le a járványt, hogyan építse vissza, egyesítse és gyógyítsa meg a nemzetet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Carolyn Kaster

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.