Pesti Srácok

Magyar cég győzte le az üzleti érdekei miatt pereskedő Apple-t

Magyar cég győzte le az üzleti érdekei miatt pereskedő Apple-t

Egy kis magyar cég, a MOHAnet Zrt. került Dávid szerepébe nemrégiben az Apple-lel, a multigóliáttal szemben, ahol sikeresen helyt is állt – írja az Index.hu. Az Apple üzleti érdekeit sértve érezte a magyar cég új termékének elnevezése miatt, és többszörös rohamot indított, ámde sikertelenül...

Az Index.hu beszámolója szerint a MOHAnet monitoring, vagyis folyamatos élet- és vagyonvédelmi ellenőrzés, megfigyelés céljából készít mobilkészülékeket olyan kiemelt célcsoportoknak, mint idősek, járőrök, vagy kétkezi munkások. A technológia lényege, hogy nem kapcsolható ki rajta az internet kétoldalú monitorozást biztosító kapcsolatként. A készülék így folyamatosan adatokat küld egy szerverre, például akkor is, ha a telefon egy idős ember elesésénél a földre esik és ütést érzékel. De az információk alapján a diszpécserközpontban azt is látják, ha merül egy készülék, így értesíteni tudják annak használóját, fenntartva a biztonságot. A kezdetben segélyhívóként működő készüléket a kor elvárásainak megfelelően alakították telefonná; ennek külön lökést adott, amikor a cég 2012-ben elnyerte a Microsoft nemzetközi díját, hogy hasznos gyógyászati segédeszközökkel is összekapcsolják a készüléket.

Az Apple 2017 januárjában jött a képbe, amikor a MOHAnet benyújtotta a cég két tevékenységéből – monitoring és telefon – származó Moniphone védjegyet a szabadalmi hivatalba. A luxustermékeket gyártó Apple ugyanakkor úgy érezte, hogy ez sérti az üzleti érdekeit. A cég ezután a Monifone nevet, "F"-fel próbálta bevezetni, de az Apple-nek ez sem tetszett. A szabadalmi hivatal 2020 júniusában elutasította ugyan az Apple beadványát, a multicég ugyanakkor a törvényszék elé vitte az esetet.

PestiSracok facebook image

– mondta az Index.hu-nak Havasi Zoltán, a cég ügyvezetője. A cikk szerint 2020 novemberében került sor a két tárgyalásra a két eltérő betűvel használt védjeggyel kapcsolatban, ahová Havasi Zoltán még egy készüléket is vitt magával, így mindenki meggyőződhetett róla, hogy valóban olyan, mint ahogy a leírásban szerepel, és egyáltalán nem hasonlít az iPhone-ra, ráadásul a fő szolgáltatása nem is a telefonálás, hanem a monitoring.

Forrás: index.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.