Pesti Srácok

Már Szerbia is megelőzte az Európai Uniót az átoltottság tekintetében

Már Szerbia is megelőzte az Európai Uniót az átoltottság tekintetében

Már a nagyságrendekkel szegényebb büdzséből gazdálkodó, nem EU-tag Szerbia is jócskán megelőzte az uniót átoltottság tekintetében – írta a nemzetközi sajtót szemléző Magyar Nemzet. A Financial Times brit gazdasági napilap minapi összesítéséből kiderült, hogy a nyugat-balkáni ország Európában a második helyen áll a beoltottak arányát tekintve, Szerbiát pedig a listán egyetlen európai állam, az uniót januárban elhagyó Egyesült Királyság előzi meg.

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül, hogy a hétmilliós országban már több, mint háromszázezer embert beoltottak valamelyik vakcinával, az ország jelenlegi átoltottsága így 4,6 százalék, miközben az uniós tagállamok közül a legjobban álló Olaszországban a lakosok csupán 2,5 százaléka jutott hozzá valamelyik vakcinához. Az oltási kampányt a szerbek is az amerikai-német Pfizer-BioNTech vakcinájával kezdték: ebből tavaly decemberben 4784, januárban pedig több, mint tizenkilencezer ampulla érkezett az országba. Az orosz Szputnyik V-ből Belgrád kétmillió adagot rendelt, ennek első szállítmánya már tavaly december 30-án meg is érkezett, az ígéret szerint pedig januárban az orosz fél a megrendelés többi részét is teljesíti. A kínai Sinopharm szérumából több, mint egymillió adag szintén már január közepe óta elérhető. A 2012 óta uniós tagjelölt státusban lévő Szerbia az oltási programja összeállításánál egyébként még azzal is számolt, hogy az Európai Uniótól is kap vakcinát, ebből azonban – mostanáig – semmi nem valósult meg. A legnagyobbrészt uniós tagállamok pénzügyi támogatásából létrejövő, a kis és alacsony jövedelmű országok védőoltással való ellátására létrehozott COVAX nevű – az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a genfi GAVI Oltóanyag-szövetség által közösen vezetett – nemzetközi vakcinaelosztótól is számított volna Belgrád segítségre.

– idézte a Euronews páneurópai hírportál Aleksandar Vucic szerb elnököt, aki arra is emlékeztetett, hogy Belgrád kétmillió eurót adományozott is az uniós vakcinafejlesztésre. Szerbia egyébként éppen a globális vakcinaverseny miatt döntött úgy, hogy a Nyugaton és a Keleten gyártott oltóanyagokból is rendel. Egyelőre ugyan az országban csak a Pfizer–BioNTech, a Szputnyik V és a Sinopharm oltóanyaga érhető el, a szerb kormány által erre a célra létrehozott honlapon az érdeklődők már az amerikai Moderna és a brit–svéd AstraZeneca oltóanyagára is előjegyezhetnek, Belgrád ugyanis arra készül, hogy ezeket is mihamarabb engedélyezi.

PestiSracok facebook image

Izrael lakosságának hamarosan a fele be lesz oltva

Az országok oltási kampányainak előrehaladottságát kormányzati forrásokból származó hivatalos adatok alapján összehasonlító Our World in Data statisztikájából az derül ki, hogy az uniós tagállamok nem csupán a lista élén álló Izraelhez vagy néhány Öböl-menti monarchiához viszonyítva vannak jelentősen lemaradva, de még az Egyesült Államokhoz képest is, ahol a lakosságnak körülbelül hat százaléka már megkapta az oltóanyagot. Az Európai Unió lakosságának átoltottsága viszont összességében még mindig nem éri el a két százalékot. A The New York Times liberális amerikai napilap ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet: amennyiben a jelenleg harmincszázalékos átoltottságnál tartó Izrael tartja az eddigi ütemet, négy hét múlva a zsidó állam lakosságának a fele be lesz oltva a kétdózisú vakcinák legalább egyik felével, miközben az európai országok többsége hónapokra van attól, hogy elérje az izraeli oltottsági szintet.

Nincs mivel oltani

Érthető, hogy már minden tagállamból, közöttük Ausztriából, Lengyelországból, Ciprusból és Csehországból is záporoznak a kritikák Brüsszelre, hiszen az oltási központok az egész kontinensen startra készen állnak, csakhogy nincs mivel oltani, minden ország hiánnyal küzd. Bár az Európai Bizottság a vakcinabeszerzési tárgyalásokat a német uniós elnökség idején bonyolította le, éppen Németország bírálja leghangosabban az uniós beszerzéseket. A minap Markus Söder bajor miniszterelnök ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:

Söder a német szövetségi kormánnyal és a Bizottsággal szemben is éles kritikát megfogalmazva hangsúlyozta: hiába az utánrendelés, a folyamatok túlságosan bürokratikusak.

– mondta, majd hozzátette: bár ellenzi az oltási nacionalizmust, de aggasztja, hogy más országok gyorsabban és hatékonyabban rendeltek a vakcinákból.

Ideje lenne előre tervezni

Már Máltánál is betelt a pohár. A brüsszeli Politico tegnapi hírlevele arról írt: a szigetország egészségügyi minisztere, Chris Fearne levelet írt Sztella Kiriákidész egészségügyért felelős uniós biztosnak, amelyben arra ösztönözte Brüsszelt, hogy álljon készen extra mennyiségű oltóanyag felvásárlására, az oltások iránti erős globális keresetet figyelembe véve ugyanis ideje lenne előre tervezni. Valletta szerint ugyanis egyelőre semmilyen tudományos bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy a vakcinák hatásosságához a két dózison felül nem lesz-e szükség egy harmadik dózisra is, emiatt pedig elengedhetetlen, hogy az EU még idejében betárazzon az oltóanyagokból.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Made Nagi

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.