Pesti Srácok

Nem átlátható a liberálisok gazdálkodása az ÁSZ szerint

Nem átlátható a liberálisok gazdálkodása az ÁSZ szerint

Az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján a Magyar Liberális Párt – Liberálisok 2017-es és 2018-as pénzügyi kimutatásai nem mutatnak megbízható és valós képet a párt gazdálkodásáról. Az ÁSZ a feltárt szabálytalanságok kijavítása érdekében nyolc pontból álló javaslatot fogalmazott meg a párt elnökének, akinek harminc napon belül kell intézkedési tervet készítenie a pontok alapján.

Az ÁSZ pénteki közleményében azt írta: a párt pénzügyi kimutatásai nem biztosították a központi költségvetésből kapott csaknem kilencvenötmillió forint felhasználásának átláthatóságát és elszámoltathatóságát. A valótlan pénzügyi kimutatások közzétételével a párt a nyilvánosságot és a saját tagságát is megtévesztette.

Emlékeztettek: a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény alapján azok az egyesületek nyújthatnak szervezeti kereteket a népakarat kialakításához és kinyilvánításához, a politikai életben való állampolgári részvételhez, amelyek kinyilvánítják, hogy a törvény rendelkezéseit magukra nézve kötelezőnek ismerik el. Az Állami Számvevőszék törvényi előírás szerint kétévente ellenőrzi a rendszeres költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodásának törvényességét. A szervezet feladata, hogy a közpénzekből működő pártok átlátható és elszámoltatható gazdálkodását minősítse. Ellenőrzési megállapításaival és javaslataival az ÁSZ hozzájárul a pártok – jelen esetben a Magyar Liberális Párt – Liberálisok – gazdálkodásának törvényességéhez – írták közleményükben.

A Magyar Liberális Párt – Liberálisok olyan, 2009. december 22-én létrejött egyesület, amely nyilvántartott tagsággal rendelkezett, és a nyilvántartásba vételét végző bíróság előtt kinyilvánította, hogy a párttörvény rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek ismeri el. A párt 2017-ben 70,8 millió forint, 2018-ban pedig a zárszámadási törvény szerint 23,6 millió forint központi költségvetési támogatásban részesült, ennek ellenére a 2018. évi könyvviteli nyilvántartásában költségvetési támogatásból származó bevételként 29,5 millió forintot mutatott ki. Az ÁSZ szerint a párt 2017-ben nem biztosította a szabályszerű működés és gazdálkodás feltételeit, a könyvvezetésének és gazdálkodásának szabályszerűsége nem volt biztosított. A jogszabályi előírásoknak megfelelően 2018-ban kialakították a gazdálkodásra vonatkozó belső szabályozási környezetet, ugyanakkor a közpénzekkel és az egyéb támogatásokkal a párt nem gazdálkodott a nyilvánosság számára is átlátható módon.

PestiSracok facebook image

A párt a 2017. évi és a 2018. évi pénzügyi kimutatásait szabályszerű könyvvezetéssel nem támasztotta alá, a bevételeinek és a kiadásainak rögzítése során a teljesség és a következetesség, továbbá a valódiság számviteli elve nem érvényesült. Így a Magyar Liberális Párt – Liberálisok pénzügyi kimutatásai alapján nem igazolt, hogy a felhasznált közpénzeket átláthatóan és a közélet tisztasága elvének figyelembevételével kezelte. A jogszabályi előírások ellenére nem végezték el a részérükre nyújtott nem pénzbeli hozzájárulások értékelését, és az Állami Számvevőszék felhívása ellenére sem éltek az értékelés végrehajtására vonatkozó igazolás lehetőségével – tartalmazza a közlemény.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.