Pesti Srácok

Őrizetbe vettek egy férfit, akit korábbi élettársa megölésével gyanúsítanak

Őrizetbe vettek egy férfit, akit korábbi élettársa megölésével gyanúsítanak

Őrizetbe vettek a rendőrök egy felsőlajosi férfit, aki a gyanú szerint tavaly december 22-én, Karcagon megölte korábbi élettársát, majd a nő holttestét a Dunába süllyesztette – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.

A harminckét éves B. Attilát gyanúsítottként hallgatták ki emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, és kezdeményezték az ügyészségnél letartóztatásának indítványozását – közölték. A tájékoztatás szerint a holttest keresése folyamatban van.

Tavaly december 24-én egy karcagi asszony tett bejelentést a helyi rendőrkapitányságon arról, hogy lánya két nappal korábban a család által ismeretlen helyre távozott, és azóta nem adott életjelet magáról. Ekkor még nem vetődött fel bűncselekmény elkövetésének gyanúja, a karcagi rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében – a kétgyermekes édesanya körözésének elrendelése mellett – vizsgálta az eltűnés körülményeit. Fordulat az ügyben január 4-én következett be, amikor állampolgári bejelentés érkezett a lajosmizsei rendőrőrsre, hogy a lajosmizsei kiserdőben különböző női ruhadarabokat találtak, amelyeket az eltűnt nő viselt távozása napján. A nő két gyermekével és korábbi élettársával – aki egyben kisebbik fia édesapja, és akivel 2020 decemberében szakított – a tavalyi évet megelőzően több, mint négy éven keresztül élt egy Lajosmizse melletti településen.

B. Attilát beidézték a lajosmizsei rendőrőrsre, azonban nem jelent meg, ezért a rendőrök keresni kezdték, majd előállították a megyei rendőr-főkapitányságra. A férfi ott elmondta, hogy december 22-én korábbi élettársával vitatkoztak, majd a vita tettlegességig fajult, aminek következtében a nő meghalt. Ezt követően a holttestet B. Attila a személygépkocsijának csomagtartójába tette, majd később a Dunába süllyesztette. A nő ruháit pedig a lajozsmizsei kiserdőben szétszórta – közölték.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.