Pesti Srácok

Soros György érdekeltségébe került a BLM

Soros György érdekeltségébe került a BLM

1983-ban kommunisták egy csoportja robbantott az Egyesült Államok Capitoliumában. Az akció egyik jelképes alakja Susan Rosenberg volt, aki ma már a Black Lives Matter mozgalom körül tűnik fel. Hivatalos dokumentumok szerint pedig a BLM Soros György amerikai tőzsdespekuláns által támogatott egyik szervezet befolyása alá került.

Nagy felháborodást váltott ki múlt héten, hogy Donald Trump amerikai elnök támogatóinak egy csoportja megostromolta az Egyesült Államok Capitoliumának épületét. Az összecsapás során öten életüket veszítették. Azonban nem először fordult elő, hogy megtámadják az amerikai törvényhozás épületét.

Korábban bomba robbant

1983. november 7-én a Capitolium szenátusi szárnyában bomba robbant. A detonációban senki sem sérült meg, halálesetek sem voltak, azonban több százezer dolláros kár keletkezett. A terrortámadás mögött radikális baloldaliak álltak. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hét embert vett őrizetbe az üggyel kapcsolatban, a legismertebb közülük Susan Rosenberg volt.

PestiSracok facebook image

Örök rendbontó

Rosenberg egész életében forradalmi csoportok körül tűnt fel. Tevékenykedett a Weather Underground Organization (WUO) nevű radikális baloldali szervezetben, támogatta a Peurto Rico-i függetlenségi mozgalmat, illetve a Május 19 (M19CO) nevű kommunista terrorszervezethez is csatlakozott. Az M19CO támogatta a Fekete Felszabadítási Hadsereget (Black Liberation Army) is.

Clinton kiengedte a börtönből

Rosenberget az FBI 1984-ben kapta el, egy év múlva 58 éves börtönbüntetést kapott. Ennek ellenére a nő mindössze 16 évet töltött börtönben, ugyanis Bill Clinton amerikai elnök az utolsó hivatali napján, 2001-ben elnöki kegyelemben részesítette, így szabadlábra került. Szabadulása után az American Jewish World Service nevű szervezet kommunikációs igazgatója lett. Társalapítóként részt vett a National Council for Incarcerated and Formerly Incarcerated Women and Girls nevű börtönellenes szervezet létrehozásában is. Érdekesség, hogy mindkét csoport feltűnik a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) honlapján. Előbbi 2017-ben 150 ezer, 2018-ban pedig 300 ezer dollárt kapott Soroséktól. Utóbbi pedig 2016-ban és 2018-ban 25-25 ezer dollárt szerzett az OSF-től. Susan Rosenberg NGO-s tevékenysége itt azonban nem áll meg, ugyanis ő a Thousand Currents (TC) nevű baloldali szervezet alelnöke. Felettébb érdekes egyébként, hogy tavaly nyáron a Thousand Currents törölte honlapjáról az igazgatósági tagok információit, így Rosenberg életrajza sem elérhető. Az internetes archívumból viszont előhívható az oldal.

Forrás: V4 Agency

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.