Pesti Srácok

Soros most Németországnak akarja eladni az örökre eladósító kötvényét

Soros most Németországnak akarja eladni az örökre eladósító kötvényét

Soros György ezúttal a Handelsblattban, az egyik legjelentősebb német gazdasági folyóiratban győzködi a német és az EU-s döntéshozókat az örökkötvény-javaslatával – írja a Tűzfalcsoport blog. A jelek szerint nem tett le tervéről az amerikai spekuláns, továbbra is eladósítaná az Európai Uniót és tagországait. Elmondása szerint az örökkötvények olyanok, amelyeket soha nem kell visszafizetni, csak az éves kamatot.

Soros György azt írta, hogy a koronavírus-járvány miatt nem normális időket élünk. Szerinte a járvány vészhelyzetet hozott létre, mert a hatóságok nem tudták elég gyorsan ellenőrzésük alá vonni a kialakult problémákat, és így nem tudták megakadályozni a globális gazdasági sokkot. Hozzátette, hogy az epidemiológia és az orvostudomány figyelemre méltó erejének köszönhetően a járvány hamarosan kontroll alá kerül, hiszen egy éven belül széles körben elérhetőek lesznek a különféle oltások. A több ország gazdaságát is bedöntő üzletember úgy látja, a vírus súlyosabb károkat okozott a 2008 utáni pénzügyi válságnál, ami szilárd gazdasági stratégiát követel meg.

– fűzte hozzá. Régóta az örökkötvények híve vagyok tért a lényegre Soros, majd hozzátette, ezek olyan kötvények, amelyeket soha nem kell visszafizetni, csak az éves kamatot. Ez egyesek számára radikális ötletnek tűnhet, de az örökkötvényeket évszázadok óta használják. Az örökkötvényt most kell bevezetni – nyomatékosította a spekuláns, aki egy konkrét tervet is vázolt. Ez azt jelentené, hogy ez az előny állandó jellegű lenne. Fokozatosan kell bevezetni, hogy a pénzügyi piacok megismerhessék az új eszközt. Ez nem jelent problémát, mivel a dátum nélküli kötvény könnyen, részletekben értékesíthető – írta. Soros kiemelte, a közelmúltig támogatta, hogy az Európai Unió bocsásson ki örökös kötvényeket. Megértem, hogy ez a jelenlegi körülmények között nem kivitelezhető. Számos jelentős politikai áttörés ellenére az EU-nak nincs elegendő adóbevétele ahhoz, hogy olyan fiskális ösztönzést biztosítson, amelyre a pandémia kezeléséhez szükség lenne – érvelt a spekuláns a további eladósodás mellett. Szerinte ahhoz, hogy a pénzügyi politika hatékonyan tudjon reagálni a világjárványra, az európai kormányoknak bővíteniük kell saját mozgásterüket. Ezért az egyes országoknak örökös kötvényeket kell kibocsátaniuk a járvány elleni harc költségeinek finanszírozására. Arról is írt, hogy bár a lakosság nem vette észre, az Európai Központi Bank (EKB) már bevezetett örökös kötvényeket. Az EKB hatalmas mennyiségű államkötvényt vásárolt. A szakértők tudják, hogy az EKB-nak nincs más választása, mint hogy ezt az adósságot örökre megtartsafenyegetőzött.

PestiSracok facebook image

Soros úgy látja, a felhalmozott kötvények eladása túlzott piaci zavarokat okozhat. A kormányok visszavásárlásra kényszerítése soha nem lenne megvalósítható, mivel elképzelhetetlenül szűk pénzügyi keresztmetszeteket hozna létre. Ehelyett az EKB tulajdonában lévő kötvényeket lejáratukkor egyszerűen újonnan kibocsátott államkötvényekkel helyettesítik. Ez az átcsoportosítás örökké folytatható. Ily módon a mennyiségi lazítás hatására a határozott idejű kötvények örökös adóssággá válnak. Szerinte nagy a különbség a kormányok által közvetlenül kibocsátott örök kötvények és a közvetett módon érkező örökös adósságok között. Ha egy európai kormány örökkötvényeket bocsát ki, akkor az alacsony kamatlábakat örökre rögzíti. Ezzel ellentétben, ha a kormány új hagyományos kötvényeket bocsát ki a lejáró EKB-kötvények állományának feltöltésére, akkor magasabb kamatlábakat kell fizetnie. Írása végén Soros kiemelte, hogy az európai kormányok által közvetlenül kibocsátott örökkötvények demokratikusabb folyamatot eredményeznek – írja az Origo.

folytatta gondolatmenetét Soros, ami lényegében azt jelenti, hogy javaslatának elfogadása állampolgári kötelesség.

Forrás: origo; Fotó: MTI/AP/Francois Mori

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.