Pesti Srácok

Spanyolországban is gyűlnek az aláírások az őshonos európai kisebbségek jogaiért

Spanyolországban is gyűlnek az aláírások az őshonos európai kisebbségek jogaiért

Jelenleg Spanyolország tűnik a legesélyesebbnek, hogy összegyűljenek a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés sikeréhez szükséges aláírások – közölte a kezdeményezés kapcsán indított petíció kampányfőnöke az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

Pesty László Spanyolországból bejelentkezve elmondta: a koronavírus-járvány meghatározta kampányukat, így hat országban – Magyarországon, Szlovákiában, Romániában, Litvániában, Horvátországban és Svédországban – nagyrészt online marketing kommunikációs eszközök révén sikerült összegyűjteniük az aláírásokat. Most, két és fél héttel a határidő lejárta előtt, néhány kollégájával személyesen is Spanyolországba ment, ahol Katalóniában és Baszkföldön kampányolnak. Mostanáig a szükséges aláírások 83 százalékát gyűjtöttek össze. Úgy értékelt: Spanyolországot biztos teljesítik, de tartalékban ott van még Lettország és Szlovénia is.

Pesty László kiemelte: céljuk, hogy az Európai Unió központi szervei kiemelt figyelemmel kezeljék a nemzeti régiókat, az őshonos nemzeti kisebbségek által lakott elkülöníthető területeket. Céljuk, hogy az őshonos kisebbségek fordulhassanak az EU-hoz kohéziós forrásokért, hogy a jövőben is megőrizhessék kultúrájukat, nyelvüket – közölte.

Az európai polgári kezdeményezés jogintézménye lehetővé teszi, hogy az Európai Unió állampolgárai közvetlenül felkérjék az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő jogalkotási javaslatot a hatáskörébe tartozó területen. A polgári kezdeményezést a 27 uniós tagország közül legalább hétből származó, legkevesebb 1 millió uniós polgárnak kell aláírásával támogatnia. A hét tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni az adott országra vonatkozó minimálisan szükséges számú aláírást. Az aláírások gyűjtése 2019. május 7-én indult. A koronavírus-világjárványra tekintettel az Európai Bizottság három hónappal meghosszabbította a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által indított polgári kezdeményezés határidejét, amely így 2021. február 7. lett.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.