Pesti Srácok

Szijjártó Péter: egymillió ember beoltásához elegendő orosz vakcinát vásárolt Magyarország

Magyarország három ütemben nagy mennyiségű, koronavírus elleni oltóanyagot vásárol Oroszországtól - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután pénteken Moszkvában Mihail Murasko orosz egészségügyi tárcavezetővel tárgyalt.

Szijjártó Péter közölte, hogy az erről szóló szerződést az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alappal (RFPI) az éjszaka írták alá.

– hangsúlyozta a tárcavezető. Rámutatott, hogy a beszerzés emberéleteket ment, és felgyorsítja a normális élethez való visszatérést Magyarországon. Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon engedélyezték a Szputnyik V vészhelyzeti használatát, és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYI) szakemberei a helyszínen tanulmányozták a vakcina gyártásának körülményeit.

PestiSracok facebook image

Murasko a tárgyalások eredményét és az együttműködés perspektíváit méltatva elmondta, hogy a Szputnyik V oltóanyag egyre több országban járul hozzá a világjárvány elleni védekezéshez. Szijjártó Péter a nap folyamán Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettessel, Nyikolaj Sulginov energetikai, Szergej Lavrov külügy-, Gyenyisz Manturov kereskedelmi és ipari miniszterrel, valamint Alekszej Millerrel, a Gazprom és Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával tárgyal majd.

Egymillió ember beoltásához elegendő, kétmillió adag koronavírus elleni vakcinát vásárolt Magyarország Oroszországtól – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Moszkvában, amikor talákozott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval.

Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.