Pesti Srácok

Több ezren követelték a brazil elnök felmentését

Több ezren követelték a brazil elnök felmentését

Ezrek vonultak vasárnap Brazíliában Jair Bolsonaro elnök alkotmányos felelősségre vonását és elmozdítását követelve a koronavírus-járvány rossz kezelése miatt. Rio de Janeiróban, Sao Paulóban és tucatnyi más brazil városban tartottak autóstüntetést. A megmozdulásokon részt vevő autósok dudáltak, míg a gyalogosan érkező tüntetők azt skandálták, hogy Bolsonaro "tűnjön el".

Szombaton baloldali csoportok, vasárnap pedig az elnököt egykor támogató konzervatív erők szerveztek megmozdulásokat.

– mondta a 66 éves Meg Fernandes, a vasárnapi tüntetés egyik résztvevője. Mint mondta, számára különösen az volt riasztó, hogy az északi Manaus városában várólista van az intenzív osztályokon és a kórházak hiányt szenvednek orvosi oxigénből.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Tiago Sussekind joghallgató, aki a szombati Rio de Janeiró-i tüntetésen vett részt.

Politikai elemzők szerint ugyanakkor kevésbé valószínű az elnök elmozdítása impeachmenttel. Augusto Aras brazil főügyész egyébként szombaton kezdeményezte a Legfelsőbb Bíróságon vizsgálat megindítását Eduardo Pazuello egészségügyi miniszterrel szemben az Amazonas állam székhelyén, Manausban kialakult egészségügyi válság miatt. Aras egy kormányzati dokumentumra hivatkozva azt állította, hogy a minisztérium már január 8-án tudott a lélegeztetőgépekhez szükséges oxigén hiányáról Manausban, de csak január 12-én intézkedett további készletek beszerzéséről. A Datafolha intézet közvélemény-kutatási eredménye szerint jelentősen lecsökkent Jair Bolsonaro támogatottsága alig több, mint egy hónap alatt, főleg a koronavírus elleni tömeges oltás késése miatt, de a többség ennek ellenére nem akarja, hogy emiatt alkotmányosan felelősségre vonják és elmozdítsák őt hivatalából.

A koronavírusnak már 216 ezer halálos áldozata van a több, mint 210 millió lakosú országban, ami a második legnagyobb halálozási szám a világon az Egyesült Államok után. A regisztrált fertőzöttek számát tekintve Brazília 8,8 millióval a harmadik az Egyesült Államok és India után. Hivatalosan hétfőn megkezdték a lakosság tömeges oltását, de az oltóanyag hiánya miatt ez elakadt, ráadásul nagyon rossz időpontban, mert elkezdődött a járvány második hulláma, és Brazíliában is megjelent a vírus egy fertőzőbb változata.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-EFE/Joedson Alves

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.