Pesti Srácok

Több milliárdos kárt okozó pénzmosásra és csalásra szakosodott bűnszervezet tagjait fogták el

Több milliárdos kárt okozó pénzmosásra és csalásra szakosodott bűnszervezet tagjait fogták el

Több milliárd forintos kárt okozó, pénzmosásra és csalásra szakosodott bűnszervezet tagjait fogták el a rendőrök. A rendőrségi honlapon vasárnap azt írták: az adathalászatra és pénzmosásra szakosodott csalókból álló banda pénzt utalt egy stróman bevonásával létrehozott gazdasági társaság számlájára, majd onnan felvette az összeget.

A bűnszervezet tagjai közül egy pénteki, összehangolt akció során Diósdon egy 44 éves budapesti férfit, az M0-s autóúton pedig egy 27 éves budapesti férfit fogtak el a rendőrök. Utóbbi autójában ült az ügyben gyaníthatóan a stróman szerepet betöltő 43 éves győri férfi is, akit szintén elfogtak. A nyomozók többi között telefonokat, informatikai eszközöket, nagy értékű tévét, arany ékszereket és céges dokumentumokat foglaltak le a gyanúsítottak ingatlanjaiból, továbbá több bankszámlát is zároltak. A bűnszervezet három tagját előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket. Közülük a két budapesti férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat; ellenük információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt nyomoz a rendőrség. A 43 éves férfit a rendőrök pénzmosás elkövetése miatt hallgatták ki - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó:

police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.