Pesti Srácok

Ujhelyi porig rombolná a járványkezelés eredményeit - Folytatják a szombathelyi álcivil kampányt

Ujhelyi porig rombolná a járványkezelés eredményeit - Folytatják a szombathelyi álcivil kampányt

A baloldal számára ismét fontosabbnak bizonyultak a rövidtávú politikai sikerek, mint az emberéletek. Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő támogatást, a nyitás megkezdését és rövidebb kijárási tilalmat követel, amivel egy dolgot érne el: a kormány eddigi járványkezelési eredményeit tenné tönkre. Nem meglepő, hogy ismét meg akarják lovagolni a korlátozások miatt elégedetlenkedők hullámát, és sajnos már az sem, hogy nem érdekli őket: ezzel életeket kockáztatnak. Ez az ötlet folytatása az Én kinyitok kampánynak, amely civilnek álcázza magát, de mint kiderült, szombathelyi szocialista politikusok állnak mögötte.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: lazítani akar, nem lázítani, nem esztelen és idő előtt nyitást szorgalmaz, hanem átgondolt és észszerű döntéseket, amelyek könnyítést adhatnak a gazdaságnak és a pszichés terhelés alatt lévő társadalomnak is. Mindeközben azzal persze nem törődik, hogy éppen a korlátozásoknak köszönhetően csökken folyamatosan a fertőzöttek és az elhunytak száma. Javaslatait ismertetve Ujhelyi elmondta: a szabadtéri látványosságok – például állatkertek, vadasparkok, szabadtéri kalandparkok, jégpályák – esetében a teljes zárlat azonnali hatályú feloldására lenne szükség a megfelelő létszámkorlátozás és járványügyi előírások betartása mellett. Szintén a szerinte indokolatlan zárlat azonnali feloldását kérte azon vendégházak, kulcsos házak, családi szállásadók esetében is, ahol a korlátozott létszámú, azonos háztartásból érkező személyek vendégül látása megoldható. Azonnali egyeztetést javasolt a színházak, mozik, cirkuszok, könyvtárak és múzeumok fenntartóival is, hogy ha vállalják a szigorú és ellenőrzött maszkviselésre, létszámkorlátra, és távolságtartásra vonatkozó szabályok betartását, fokozatosan nyitni tudjanak.

Ujhelyi István a kijárási tilalom jelenleg hatályos este nyolc órai határidejét legalább egy vagy két órával kitolná a boltok nyitva tartásának meghosszabbítása mellett, csökkentve az esti órákban a tömeget az üzletekben és potenciálisan növelve az új fertőzöttek számát. A politikus véleménye szerint egy szigorú protokoll mentén az egészségügyi előírásokat betartó szállodák újra fogadhatnának korlátozott számú vendéget, az éttermeknél pedig mielőbb engedélyezné a teraszok megnyitását, valamint megfelelő asztal-, illetve létszámkorlátozással az újbóli vendégforgalmat. A protokoll kidolgozását azonban, úgy tűnik, másra bízná, mert az ötlet felvetésén kívül semmiféle javaslatot nem tett az ügyben.

Ez a provokatív ötlet egyenes folytatása annak a szervezkedésnek, amivel a nehéz helyzetbe került szektorok képviselőit lázítják törvénysértésekre, éppen ezzel sodorva veszélybe emberéleteket. Mint a héten megírtuk, vendéglátóipari egységek beülős szolgáltatásának megnyitását szorgalmazó kezdeményezésekre is politikai kampányt épít a baloldal. Kiderült: az Én kinyitok nevű, Facebookon szerveződő mozgalom mögött a szombathelyi baloldali politikába mélyen beágyazott szereplő áll. A kezdeményezést elindító és magát civilként feltüntető Horváth Adrián a 2019-es önkormányzati kampányban aktívan részt vett a polgármesterré választott MSZP-s Nemény András támogatójaként. Ezt a tevékenységét a Facebookon gazdagon dokumentálta, és közösségi oldalán azt is megosztotta, hogy bizottsági tag a Joskar-Ola Alapítványban, amelynek az érdekessége, hogy Nemény frakciótársának, Kelemen Krisztián önkormányzati képviselőnek a lakcímére van bejelentve. Horváth több fotó tanúsága szerint kampányolt Kelemennek a helyhatósági választás előtt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.