Pesti Srácok

Washington szerint Kína Tajvannal szembeni viselkedése aggodalomra adhat okot

Washington szerint Kína Tajvannal szembeni viselkedése aggodalomra adhat okot

Miután a kínai légierő egy tucatnyi harci gépe szombaton berepült a Tajvan légterének számító Dél-kínai-tenger fölé, az amerikai külügyminisztérium felszólította Kínát, hogy hagyjon fel Tajvan állandó fenyegetésével, az ellene irányuló katonai, diplomáciai és gazdasági nyomásgyakorlással.

– szögezte le a State Department, és hozzátette, hogy az Egyesült Államok továbbra is "sziklaszilárdan" elkötelezett Tajvan védelme mellett. A tajpeji védelmi minisztérium szombati tájékoztatása szerint négy vadászgép és nyolc stratégiai bombázó hatolt be Tajvantól délre a sziget légvédelmi övezetébe. Kína, amely saját területének tekinti a szigetet, az elmúlt hónapokban rendszeresen megsértette a légterét, de ezeket a berepüléseket eddig egy vagy két felderítő repülőgéppel hajtotta végre. Igen szokatlan, hogy a nagyhatalom ilyen komoly légierőt vonultasson föl, mint ez alkalommal. Tajvani közlés szerint a légtérsértő műveletben négy J-16-os vadászgép és nyolc H6-K jelű, nagy hatótávolságú csapásmérő repülőgép vett részt. Ez utóbbiak nukleáris robbanófejjel felszerelt, kétezer kilométer hatósugarú manőverező robotrepülőgépeket visznek magukkal.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Andy Wong

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.