Pesti Srácok

Washingtonban fegyveres szélsőségesek tüntetésére számítanak

Washingtonban fegyveres szélsőségesek tüntetésére számítanak

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) figyelmeztetést adott ki, hogy január 16. és 20. között Washingtonban és az Egyesült Államok összes államának fővárosában fegyveres szélsőségesek megmozdulásaira lehet számítani. A figyelmeztetést azután adták ki, hogy a demokraták kezdeményezték a kongresszusban Donald Trump amerikai elnök elmozdítását a 25. alkotmánykiegészítés alapján, valamint hivatalosan is ismertették az alkotmányos felelősségre vonásról (impeachment) szóló határozatot, mellyel alkotmányos vádat szándékoznak emelni a még nyolc napig regnáló elnök ellen.

Az index.hu arról ír cikkében, hogy az FBI figyelmeztetése szerint az egyik ilyen szélsőséges csoport – melyet mások mellett a BBC is a Boogaloo Boisként azonosított – arra szólította fel szimpatizánsait, hogy országszerte ostromolják meg az állami, helyi és szövetségi kormányzati intézményeket, amennyiben Trumpot még hivatali idejének lejárta előtt eltávolítják tisztségéből. Az FBI tudomására jutott, hogy egy azonosított fegyveres csoport Washingon DC-be szándékozik utazni január 16-án. Figyelmeztettek, ha a kongresszus elmozdítja az elnököt a 25. alkotmánykiegészítés alkalmazásával, felkelés fog kitörni – olvasható a nyomozóhatóságnak a rendvédelmi szervek felé intézett körlevelében.

A Boogaloo Bois mozgalom követői – akiknek ismertetőjegyük, hogy állig fel vannak fegyverkezve – polgárháború kirobbantására törekednek. Abban hisznek, hogy előbb-utóbb felkelés fog kitörni a kormány ellen, így magukra szándékoznak vállalni az események felpörgetését. Trump alkotmányos elmozdításának esélye azonban csekély, ugyanis ahhoz Mike Pence alelnöknek és kabinet többségének deklarálnia kell, hogy az elnök alkalmatlan feladatainak ellátására. Pence mindeddig nem mutatott hajlandóságot a 25. alkotmánykiegészítés alkalmazására, hétfőn pedig már – kormányzati források közlése szerint – megbeszélést folytattak a Fehér Házban. A beszámoló szerint összetartást mutattak, és megfogadták, hogy hátralevő hivatali idejükben folytatják az ország érdekében végzett munkájukat.

Ennek fényében Pence várhatóan nem fogja kezdeményezni Trump elmozdítását. Mindazonáltal Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata elnöke leszögezte: ha az alelnök nem teszi meg a tőle elvárt lépést, akkor mindenképpen az impeachmenthez folyamodnak. A Fehér Ház közlése szerint Donald Trump a fegyveres zavargások eshetőségének fényében szükségállapotot rendelt el az amerikai fővárosban január 24-ig. A rendelkezés felhatalmazza a belbiztonsági tárcát, hogy megtegye a szükséges lépéseket a fenyegetések elhárítása érdekében. A tárca be is jelentette, hogy már szerdán megkezdi a fontosabb eseményeknél szokásos különleges biztonsági intézkedéseket, amit a különböző biztonsági szervek együttesen, összehangoltan végeznek. Ez volt egyébként a tárca ügyvivő miniszterének, Chad Wolfnak az utolsó utasítása, ugyanis hétfőn benyújtotta lemondását, amit az utóbbi hetek eseményeivel indokolt. Wolf élesen bírálta Trumpot a Capitolium megrohamozása miatt. Ő a legutóbbi kabinetminiszter, aki az ostrom nyomán távozik tisztségéből.

PestiSracok facebook image

Daniel Hokanson tábornok eközben tudatta, hogy a Nemzeti Gárda mintegy tizenötezer tagját vonják össze Washingtonban a főváros és Joe Biden közelgő beiktatási ceremóniájának biztosítása érdekében. A megválasztott elnök közölte: nem fél a hagyományoknak megfelelően a Capitolium épülete előtt letenni hivatali esküjét. Muriel Bowser washingtoni polgármester a biztonsági fenyegetésekre hivatkozva arra kérte az embereket, hogy Biden beiktatását a médiában kövessék, ne menjenek el az eseményre. Szemléltető, hogy a Washington-emlékművet hétfőn lezárták a látogatók előtt, amit erőszakos cselekmények lehetőségével indokoltak az illetékesek.

Forrás: index.hu; Fotó: MTI/AP/Julio Cortez

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.