Pesti Srácok

A belga kormány modelleket vázolt fel a járvány hosszú távú kezelésére

null

Alexander de Croo belga miniszterelnök hétfőn rendkívüli sajtótájékoztató keretében több, egyaránt matematikai modelleken alapuló forgatókönyvet vázolt fel a koronavírus-járvány hosszú távú kezelésére az országban – írták a helyi lapok.

Az egyes számú forgatókönyv arra a felvetésre épül, hogy számítani lehet egy harmadik járványhullámra, így a hatályban lévő intézkedések továbbra érvényben maradnak. A második arra a feltételezésre alapul, hogy március elsejétől a kormány enyhíti a korlátozó intézkedéseket, ami azt a kockázatot foglalja magában, hogy hirtelen újra megugrik a fertőzöttek és kórházi kezelésre szorulok száma. A harmadik modell azt a lehetőséget vázolja fel, hogy a korlátozó intézkedéséket április elsejétől kezdve feloldja a belga vezetés, arra alapozva, hogy március végéig már több ember válik immunissá a kórokozóval szemben, a beoltásoknak köszönhetően. A negyedik lehetőség pedig azt körvonalazza, hogy a korlátozásokat egy hónappal később, májusban helyeznék hatályon kívül.

– vélekedett a belga miniszterelnök. A sajtótájékoztatót összefoglalva De Croo elmondta, hogy a kormány szeretne többféle perspektívát felvázolni a polgárok számára, és átláthatóan kommunikálni a kormány jövőbéli lépésiről a járvány elleni harccal összefüggésben. Belgiumban, a hónap elején, a kormány némileg enyhítette az érvényben lévő korlátozásokat. Az országba történő beutazásra vonatkozólag továbbra is igen szigorú rendelkezések vannak érvényben. A belga közegészségügyi hatóság hétfői tájékoztatása szerint, enyhén, nem több mint négy százalékkal emelkedett az új fertőzöttek száma a pénteki adatokhoz képest, ugyanakkor négy illetve tíz százalékkal csökkent a kórházi felvételek és a járványban elhunytak aránya. A hétvégén, napi átlagban kétezer embernek lett pozitív a vírustesztje, százhúsz embert szállítottak egészségügyi intézményekbe, továbbá harmincan haltak bele a járvány okozta betegségbe.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.