Pesti Srácok

Áder: az idegenforgalmi korlátozások lazítása az oltásoktól függ

Áder: az idegenforgalmi korlátozások lazítása az oltásoktól függ

Ha jól halad a koronavírus-járvány elleni védőoltások beadása, májusban remélhetőleg ismét lazítani lehet a járványügyi korlátozásokon Magyarországon, és a nyár ismét meglehetősen sikeres lehet az idegenforgalomban - jelentette ki Áder János köztársasági elnök szerdán, a visegrádi négyek (V4) elnökeinek lengyelországi találkozóját záró közös sajtóértekezleten.

- válaszolta Áder János az MTI-nek a közép-európai turizmus újraindítását érintő kérdésére. Áder János reményét fejezte ki, hogy Magyarországon "húsvétig (április 4-ig) vagy legkésőbb a húsvétot követő időszakban, április végéig" fel lehet gyorsítani a védőoltások beadását. Így májusban, tavalyhoz hasonlóan ismét nyitni lehetne - fejtette ki az elnök. Bizakodását fejezte ki, hogy az idei nyár ugyanolyan eredményes lesz a turizmusból élők jelentős része számára, mint amilyen az elmúlt esztendőben volt. A járvány során elfogadott gazdaságvédelmi intézkedésekről az elnök elmondta: ezeknek eleinte főként az volt a céljuk, hogy megvédjék a munkahelyeket. Az adókedvezmények, hiteltörlesztési moratórium és más eszközök célja az, hogy segítsék a munkavállalókat, a vállalkozókat a nehéz időszak átvészelésében - szögezte le.

Áder János köztársasági elnök a visegrádi csoport (V4) államfői kétnapos találkozójának második napján tartott online sajtótájékoztatón a lengyelországi Juratában 2020. február 10-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi
PestiSracok facebook image

Jó az irány

A járvány miatt online formában rendezett, a balti-tengerparti Hel-félszigeten fekvő Jurata üdülőhelyről, az ottani elnöki rezidenciáról közvetített sajtókonferencia keretében tett nyilatkozatában Áder elmondta: a tárgyalások során az államfők egyetértettek abban, hogy az országcsoport megalakulásától eltelt 30 év sikeres és eredményes volt. Véleménye szerint a soros lengyel elnökség jelmondata (Erős V4-ek az erős Európában) jó iránytű lesz a következő esztendőkre is. A járványról szólva jó hírnek nevezte, hogy a gazdasági visszaesés mértéke mind a négy országban kisebb, mint az Európai Unió (EU) átlaga vagy a legnagyobb uniós tagállamoké.

- mondta. A járvány tanulsága, hogy nemcsak a térségbeli országok, hanem az egész EU gazdasága meglehetősen kiszolgáltatottnak bizonyult külső tényezők negatív hatásainak, ezt a kiszolgáltatottságot pedig a jövőben csökkenteni kell - hangsúlyozta. Mint Áder János elmondta, az elnökök egyetértettek: mindent meg kell tenni, hogy felgyorsítsák a védőoltások beadását.

- fogalmazott.

Szükség van atomenergiára

Az energiaügyi kérdéskörben az államfők egyetértettek: rövid időn belül csökkenteni kell a szén felhasználását. Alaperőművekre viszont az energiaellátás biztosítása végett szükség van, és

- húzta alá Áder. A négy ország erőfeszítéseket tesz majd annak érdekében, hogy az EU támogassa a gázipari beruházásokat - tette hozzá. Közölte: meghívta a többi elnököt a november 29. és december 5. között Planet Budapest 2021 címmel rendezendő fenntarthatósági világtalálkozó és expo, amely Közép-Európa eddigi legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye lesz.

Andrzej Duda lengyel elnök a sajtókonferencián többek között elmondta: senkinek sincs kétsége afelől, hogy minél gyorsabb lépéseket kell tenni a környezet- és a klímavédelem érdekében. Aláhúzta viszont az igazságos (energiaügyi) átalakításnak a 2018-as lengyelországi klíma-csúcstalálkozón elfogadott alapelvét, amely a társadalom érdekeit, a munkahelyek védelmét is figyelembe veszi. A Zuzana Caputová szlovák, valamint Milos Zeman cseh elnök részvételével is rendezett kétnapos csúcstalálkozón megemlékeztek a V4 megalapításának idei 30. évfordulójáról, megvitatták a V4 EU-n belüli szerepét, tárgyaltak a járvány utáni helyreállításról, az energiabiztonságról és a klímaügyekről is.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.