Pesti Srácok

Az ellenzéki gyűlöletkampány eddigi legnagyobb célpontja Gulyás Gergely

null

Gulyás Gergely az ellenzéki gyűlöletkampány egyik legnépszerűbb célpontja. A Miniszterelnökséget vezető miniszter több korábbi rágalmazási ügye is bírósági szakaszba lépett, egy esetben pedig a hatóságok egy amerikai jogsegélykérelem kapcsán várnak információkat a tengerentúlról. Gulyás még 2019 végén került a megtévesztő nevű, kattintásvadász oldalak célkeresztjébe, amikor több valótlan nyilatkozatot tulajdonítottak neki az álhírportálok. A magánvádas eljárásokban végül a Fővárosi Főügyészség lett a vád képviselője.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég bejelentette, hogy feljelentést tesz rágalmazás miatt. A tárcavezető két baloldali álhíroldal, a gyurcsányista Nyugati Fény nevű portál, valamint a szintén a baloldalhoz köthető Ezalényeg.hu ellen tett jogi lépéseket, mivel a portálok a magánéletét érintő, valótlan tartalmú cikkeket jelentettek meg. Nem ez azonban az első eset, hogy Gulyás Gergely az álhírterjesztők célkeresztjébe került. 2019 őszén és telén több álhíroldal is valótlan tartalmú, a miniszter szájából soha el nem hangzott mondatokat tulajdonított Gulyásnak, aki az írások miatt feljelentést tett. Ezek közül egyes ügyek azóta bírósági szakaszba kerültek.

A Blikkrúzs.me, valamint a Hírzona24.com 2019. október 17. és november 6. között közölt valótlan tartalmú nyilatkozatokat Gulyás Gergelytől, amelyek szerint a miniszter arról beszélt, hogy a nyugdíjasok „dúskálnak a pénzben”. A magánvagyonuk átlagosan tizenkétmillió forint, csak el van rejtve a párnacihába, meg a kolbászok közé a spejz ajtaja mögött. Kérném, hogy minden nyugdíjas legalább egymillió forinttal segítsen bele az államadósságba, mert tönkremegy az ország, ha nem lesz valami kitalálva! – írták az említett oldalak e szavakat Gulyásnak tulajdonítva. Sőt, a két álhírportál tovább vitte a témát, és későbbi írásokban olyan valótlan miniszteri nyilatkozatokat közöltek, amelyek szerint a kormány a nyugdíjak csökkentésére és megszüntetésére készül. A magánvádas büntetőeljárás során az ügyészség 2019 novemberében úgy döntött, hogy átveszi a vád képviseletét, így az ügyek a Fővárosi Főügyészség kiemelt és korrupciós ügyek osztályához kerültek. Az ügyet azóta a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalja. A rágalomhadjárat ezzel nem ért véget: 2019. december 4-én a szintén megtévesztő nevű Hírtv.me – amelynek semmi köze a Hír TV-hez – azt terjesztette, hogy Gulyás Gergely szerint 2022 után a kormány megadóztatná a nyugdíjakat. Az eljárásban a Fővárosi Főügyészség szintén átvette a vád képviseletét, az elkövetővel szemben pedig szintén a Pesti Központi Kerületi Bíróságon indult eljárás.

Az Ötpercpihenő.blogspot.com szintén valótlanságokat terjesztett Gulyás Gergellyel kapcsolatban, amely miatt a miniszter 2019 végén tett feljelentést. Az ügyben a Szegedi Járásbíróság fog eljárni. A blog egy amerikai szerveren üzemel, ezért az ilyen esetekben mindig eljáró Legfőbb Ügyészség jogsegélykérelemmel fordult az egyesült államokbeli hatóságokhoz, hogy kiderüljön, hol található a tárhelyszolgáltató székhelye. Az álhíroldalak ámokfutása azonban nem ért véget. 2020 májusában a Budapestmost.net írta meg ugyanazt az álhírt, amely korábban is megjelent, és amely szerint a miniszter felszólította a nyugdíjasokat, hogy adják vissza a járandóságukat. Ebben az ügyben a Fővárosi Főügyészség szintén átvette a vád képviseletét. Az említett álhíroldalak úgy jutnak pénzhez, hogy hangzatos címeket adnak cikkeiknek, ami sok kattintást generál. Ezek a reklámok miatt mérhető nagyságú bevételt eredményeznek az oldalaknak. A közösségi médiában is nagy olvasottságot hoztak ezek az álhírek, amelyeknek sokan bedőltek. Ebben szerepe volt annak is, hogy az oldalakat megtévesztő módon a fősodorbeli médiumokhoz hasonlóan nevezték el – olvasható a Magyar Nemzetben.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.