Pesti Srácok

Biden ismét a demokráciáért aggódik

null

Meg kell védeni, meg kell erősíteni és meg kell újítani a demokráciát, amely sok helyütt támadás alatt áll, így Európában és az Egyesült Államokban is – mondta Joe Biden amerikai elnök pénteken, a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) online fórumán.

Joe Biden kiemelte, hogy az emberiség a világ jövőjéről szóló vita kellős közepén tart.

– mondta Biden, aki elnökként az MSC-n fejtette ki először európai partnerek előtt külpolitikai nézeteit. Mint mondta, hazájának és a demokrácia többi hívének meg kell mutatnia, hogy az együttélésnek ez a formája továbbra is az emberek javát szolgálja.

PestiSracok facebook image

– mondta. Hangsúlyozta, hogy a transzatlanti kapcsolatok történetében az utóbbi négy év nehéz volt, de az Egyesült Államok visszatért, és elkötelezett európai partnerei és a NATO mellett. A következő időszak kihívásainak sorában elsőként a Kínával folytatott hosszú távú stratégiai konkurenciát, említette, kiemelve, hogy ez a versengés kemény lesz. A többi között kifejtette: nem szabad hagyni, hogy a gazdasági kényszer Peking által alkalmazott politikája érvényesüljék a világban, biztosítani kell, hogy a vállalkozások mindenütt azonos, méltányos alapszabályok alapján tevékenykedhessenek, el kell érni, hogy a technológia vívmányai "az emberek felemelését, és ne az elnyomását" szolgálják.

– tette hozzá Joe Biden, kifejtve, hogy ebben a szellemben kell kezelni az Oroszország jelentette fenyegetéseket is, így a Kreml arra irányuló törekvéseit, hogy egyes országok "gyötrésével", "demokráciáink támadásával" mindenestül aláássa a demokratikus berendezkedést és szétzilálja a "transzatlanti egységet". Ezzel összefüggésben arról is szólt, hogy az Egyesült Államok és Európa számára továbbra is kiemelten fontos Ukrajna szuverenitása és területi épsége.

– húzta alá Joe Biden, hozzátéve, hogy a versengés nem zárja ki az együttműködést a közös ügyekben. Az ilyen ügyek közül a koronavírus-világjárvány és az éghajlatváltozás elleni küzdelmet emelte ki. A járvánnyal kapcsolatban elmondta, hogy kormánya további kétmilliárd dollárral támogatja a kis- és közepes jövedelmű országok védőoltás-ellátásának javítását szolgáló COVAX-programot. Az éghajlatváltozással kapcsolatban aláhúzta, hogy az egész világot fenyegető, mindenkit sújtó "egzisztenciális válsággal" kell megküzdeni, ezért az Egyesült Államok visszatért a párizsi nemzetközi klímamegállapodáshoz, és a kormány nemcsak a nemzetközi színtéren, hanem a belpolitikában is fokozza klímavédelmi erőfeszítéseit.

Forrás: MTI; Fotó: EPA/Kevin Dietsch

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.