Pesti Srácok

Eddig nem látott videókkal próbálkozik a demokrata párt Trump impeachment-tárgyalásán

Eddig nem látott videókkal próbálkozik a demokrata párt Trump impeachment-tárgyalásán

Eddig még nem látott videókat mutattak be bizonyítékként a demokraták a Donald Trump előző amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási (impeachment-) eljárás szerdai napján, amikor a vád érveinek ismertetésével folytatódott a tárgyalás. A demokraták lázadás szítása miatt emeltek vádat a korábbi elnök ellen, a Capitolium január 6-ai megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott gyújtó hangú beszéde miatt, amely után hívei megrohamozták a törvényhozás épületét. Az incidensben öten életüket vesztették, köztük egy rendőr is.

A Capitolium biztonsági kamerái által rögzített felvételeken az látszik, ahogy Mike Pence előző alelnök és családja menekültek a szenátus épületéből, miközben a felsőház tagjai egy folyosón gyűltek össze, és a rendbontók hangosan skandálták Nancy Pelosi demokrata párti házelnök nevét. A demokraták célja, hogy bebizonyítsák: Trump felbujtotta a híveit az ostromra, és ezért a szenátus elítélje. Stacey Plaskett demokrata párti képviselő szerint például Trump szándékosan a Capitolium megtámadására buzdította támogatóit.

– jelentette ki. A Virgin-szigeteki képviselő közösségimédia-bejegyzések és videók segítségével igyekezett bizonyítani, hogy – amint fogalmazott – a felkelők úgy vélték, a kötelességüket teljesítik.

PestiSracok facebook image

– szögezte le. Eric Swalwell, az egyik úgynevezett impeachment-menedzser azt ecsetelte a szenátoroknak – ugyancsak eddig nem látott felvételek bemutatásával –, hogy mennyire közel kerültek a veszélyhez.

– mondta a kaliforniai demokrata képviselő. Hozzátette:

David Cicilline Rhode Island-i képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábbi amerikai elnök semmit nem tett a támadás megakadályozása érdekében, ehelyett kizárólag arra koncentrált, hogy késleltesse Joe Biden választási győzelmének hitelesítését.

– fogalmazott a demokrata politikus. Az eddig nem látott videók bemutatása után több republikánus szenátor is arról beszélt, hogy bár a felvételek meggyőzők voltak, nem gondolják, hogy az impeachment-menedzserek közvetlenül összefüggésbe hozták az erőszakot a korábbi elnökkel. Ted Cruz szerint az előadás erőteljes és érzelmekkel teli volt, de mindez nem bizonyítja, hogy Trump súlyos bűncselekményeket vagy vétségeket követett el.

– fogalmazott a texasi szenátor. A szenátus vezetői korábban abban állapodtak meg, hogy az eljárás során a vád és a védelem is 16 órát kap érveinek bemutatására, napi legfeljebb nyolc órában. Azaz a demokraták szerdán és csütörtökön, Trump ügyvédei pedig pénteken és szombaton kapnak szót. Később lesz alkalmuk a szenátoroknak kérdéseket is feltenni, és további eljárási szavazások is lehetnek.

Trump elítéléséhez a szenátusban kétharmados többség kell, azonban a testületben 50:50 a republikánusok és a demokraták aránya. Így legalább tizenhét republikánusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését, márpedig a keddi szavazáson is csupán hatan voksoltak az impeachment alkotmányossága mellett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Al Drago

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.