Pesti Srácok

Előre megkapja a vendéglátóipar az állami bértámogatást

null

A kormány változtat a vendéglátóiparban és a turizmusban érdekelt vállalkozók megsegítése érdekében – tudta meg a Magyar Nemzet, az intézkedés lényege, hogy az utólagos finanszírozás helyett az igénylők előre megkapják majd az állami bértámogatást. A kormány egy összegben kifizeti február végéig a bértámogatást, a lépés a vendéglátóhelyeken kívül a szállodák és a fitnesztermek üzemeltetőit is érinti.

Mivel a vállalkozások kilátásait elbizonytalanította az erősen bürokratikus támogatási rendszer akadozó működése, jelentősen megváltoztatták a munkahelyek védelmére kiírt pályázat elszámolási és finanszírozási rendszerét – írta a lap.Az állami segítséget a jövőben nem az igényléssel érintett hónapot követően, azaz utófinanszírozással teljesítik, hanem a pályázók helyzetének könnyítése érdekében már az aktuális hónap elején megérkezik a cégekhez a munkavállalók bértámogatása. Ez azt jelenti, hogy a vállalkozások előre hozzájutnak a pénzhez. Az elszámolási rendszer pedig úgy változik, hogy a bérek kifizetését, illetve a dolgozó megtartását az érintett hónapot követően ellenőrzik. Ezzel biztosítja a kormány, hogy a munkahelyek védelme ne jelentsen indokolatlan megterhelést a házhozszállítás mellett is jelentős mértékű veszteségeket elkönyvelő vállalkozásoknak – írja a Magyar Nemzet.

A stabilan bővülő vendégforgalom a pandémia megjelenésével tavaly tavasszal váratlanul beszakadt, az év során elmaradtak a külföldi turisták, a járványügyi korlátozások miatt tavasszal és késő ősszel is leállásra kényszerültek a kereskedelmi vendéglátás, szállásszolgáltatás résztvevői. Február elején már harmadik hónapja nincs helyben fogyasztás az üzletekben, legfeljebb elviteles rendelésekért tér be az eddigi vendégkör töredéke az elvétve nyitva tartó helyekre. Az év elejére főként a kisvállalkozói rétegnél megnőtt a végleges megszűnés esélye is. Úgy, hogy a korábbi foglalkoztatottak 30-40 százalékos arányú tavalyi elvándorlása után az újabb pénzügyi kihívások a néhány hét múlva várható ágazati újraindulást is hátráltathatták volna - olvasható a Magyar Nemzetben.

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.