Pesti Srácok

Elvettétek az iskolánkat – üzenik az erzsébetvárosiak a FreeSZFE-vel mutyizó Niedermülleréknek

Elvettétek az iskolánkat – üzenik az erzsébetvárosiak a FreeSZFE-vel mutyizó Niedermülleréknek

Portálunk már beszámolt róla, hogy a DK-s Niedermüller Péter által vezetett VII. kerületi önkormányzat ujjongva jelentette be, hogy a Várkonyi Zoltán Alapítvány – amely mögött az SZFE szerepzavarban szenvedő rendbontói állnak – nyerte el a Damjanich utca 4. szám alatti épület bérleti jogát, így ők költözhetnek be. Az ingatlant még az előző jobboldali városvezetés hozta rendbe és az eredeti tervek szerint zeneiskola költözött volna a megújult épületbe, ám Niedermüller a Freeszfe Egyesület tagjainak adta át az előző fideszes városvezetés által rendbe hozott objektum kulcsát és utcára tett hatszáz tehetséges kisgyermeket. Az erzsébetvárosiak azonban tiltakoznak a balliberális polgármester újabb városromboló lépése ellen.

– ez a felirat olvasható a megújult zeneiskola kapui előtt. A tiltakozók egy szomorú arcocskát is festettek az aszfaltra, jelezve, mennyire embertelen döntést hozott a botrányos ügyeiről ismert, minden hagyományt és értéket felszámolni kívánó városromboló gyurcsányista polgármester.

Niedermüller ugyanis nagyvonalúan annak a frissen felújított és korszerűsített épületnek adta át a kulcsát a Freeszfe Egyesületnek, amelyre rengeteg pénzt költött még az előző fideszes városvezetés annak érdekében, hogy a Molnár Antal Zeneiskola tehetséges növendékei méltó körülmények között tanulhassanak. Arról is beszámoltunk már, hogy hatalmas pusztítást és emberhez méltatlan mocskot hagytak maguk után az SZFE modellváltása ellen tiltakozó, szerepzavarban szenvedő egyetemisták, akik blokád alá vonták korábban a színművészeti egyetemet, most pedig lehetőséget kaptak arra, hogy ismét lelakjanak egy patinás épületet, aminek sokkal nemesebb sorsot szánt az előző városvezetés.

PestiSracok facebook image
Niedermüller Péter. Fotó: Hír TV

A rendbontókra szabták a pályázatot

Arról is hírt adtunk már, hogy hivatali visszaélés és hűtlen kezelés bűntette miatt tett feljelentést a Freeszfe Egyesület és Niedermüller Péter botránya miatt Tényi István. A pályázat kiírásának körülményei, rövid (kéthetes) leadási ideje és az elbírálása körül is akadtak érdekességek. Az elbírálás szempontjai úgy lettek kialakítva, hogy a volt SZFE-seknek kedvezzenek. Például plusz pont járt azért, ha a pályázó képzőművészet, színház-, vagy táncművészet besorolású tevékenységet folytat majd az ingatlanban. A zene a felsoroltak között meg sincs említve, noha a felújított épület speciális, hangszigetelt termei kifejezetten zenei munkára lettek kialakítva. Mint kiderült, a Freeszfe Egyesület végül egyedüli pályázóként nyerte el a Damjanich utcai épület bérleti jogát, amelyért állítólag havi kétmillió forintot kell majd fizetnie az amúgy adományokból gazdálkodó volt SZFE-seknek. Legalábbis ez volt az egyik legerősebb érv amellett, hogy a Freeszfe Egyesület költözhessen be az ingatlanba.

Kiemelt kép: olvasói fotó

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.