Pesti Srácok

Feszültség és negyven kilométeres kamionsor az osztrák-olasz határon

null

Matteo Salvini, az olasz kormányba belépett Liga párt vezetője tiltakozott amiatt, hogy az Ausztria határain a koronavírus-járvány miatt bevezetett ellenőrzés következtében a Brenner-hágónál majdnem negyven kilométer hosszú sorban álltak a kamionok hétfőn. A római belügyminisztérium közlése szerint estére a helyzet normalizálódott. A tárca tagadta a hosszú várakozásról szóló korábbi híreket, hangoztatva, hogy csupán néhány kilométeres kamionsorról volt szó.

A Brenner-hágónál az lassította az átkelést, hogy az osztrák fél csak azokat engedte át, akik negyvennyolc óránál nem régebbi tesztelési eredményt mutattak fel. Az olasz fuvarozók szövetségének adatai szerint napközben negyven kilométeres sor várakozott az Ausztriával közös határátlépő olasz oldalán. A kamionvezetőknek három helyszínen alakítottak ki gyorstesztelő állomást, köztük a Brenner-hágótól több mint kétszáz kilométerre levő Verona város térségében is, ahol kétszázharminc kamionsofőr teszteltette magát hétfőn. A Brenner-hágó az Olaszország és Észak-Európa közötti legjelentősebb forgalmi kapunak számít: évente négy és fél millió kamion halad át negyvenmillió tonna áruval. A fuvarozói szövetség elnöke, Paolo Ugge nyílt levélben szorgalmazta Mario Draghi új miniszterelnöktől, hogy Olaszország is tesztelje a Németországból és Ausztriából érkező sofőröket. Matteo Salvini szégyennek nevezte az Ausztria és Németország által bevezetett határellenőrzéseket.

– jelentette ki Matteo Salvini. A római egészségügyi minisztérium vasárnap kötelező tesztelést és két hét karantént rendelt el az Ausztriából érkezők számára. A döntést az Ausztriában erőteljesen terjedő vírusmutációkkal indokolták, valamint így akarták megfékezni az osztrák turistákat az észak-olaszországi sípályák megnyitása előtt. A sípályák megnyitását végül nem engedélyezték. A Liga ezzel kapcsolatban is reagált: Massimo Garavaglia, az újonnan létrehozott idegenforgalmi minisztérium vezetője azt hangoztatta, hatalmas kárt okozott az ágazatnak, hogy a korábban ígért nyitást az utolsó pillanatban megtiltották. A miniszter szerint a felelősség a kormányé, hogy kártalanítsa a síturizmusban dolgozókat. Bosszúért kiált a kormány döntése, hogy kevesebb mint egy nappal az újraindulás előtt mégsem engedélyezte a sípályák megnyitását – nyilatkozott hétfőn este Luca Zaia venetói kormányzó. Megjegyezte, hogy a turisták már szombattól megérkeztek, a pályákat előkészítették, a sílifteket működésbe helyezték, a szállodák és éttermek feltöltötték konyháikat. A bevételkiesést az olasz Alpokban több mint négymilliárd euróra teszik az egy éve zárva tartott sípályák miatt. Luca Zaia hozzátette, első az egészség, de bevétel és segítség nélkül az ágazat teljesen tönkremegy.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor (illusztráció)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.