Pesti Srácok

Hamisított keleti vakcinákkal riogat egy DK-s képviselő

null

Hamisított keleti vakcinákkal próbálja a magyar lakosságot beoltani a kormány – állítja a DK-s Varga Zoltán. A Fidesz frakcióvezetője szerint a Gyurcsány-koalíció politikai hasznot remél az oltásellenességtől. Kocsis Máté hangsúlyozta: az ellenzék megkérdőjelezi az oltások hatékonyságát, vitatja a beszerzéseket, álhíreket terjeszt és támadja az orvosokat.

A kormány magára hagyta a háziorvosokat és az önkormányzatokat – ezt állapították meg az ellenzéki képviselők, miután háziorvosokat és polgármestereket hallgattak meg. A tanácskozás szocialista vezetője szerint az önkormányzatok sokkal jobban felkészültek a járvány második hullámára.

– jelentette ki Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke. A Párbeszéd képviselője szerint Magyarországnak ma nincs felelős kormánya, önkormányzati vezetői viszont felelősségtudatosak.

PestiSracok facebook image

– közölte Tordai Bence. Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője azt hangoztatta, hogy a kormány megérett a bukásra. Varga Zoltán egyenesen hamisított keleti vakcinákról beszélt.

– jelentette ki. Az LMP is a kormányt bírálta. Ungár Péter azt szorgalmazta, hogy a szociális dolgozók automatikusan kapják meg a száz százalékos táppénzt, ha a koronavírus miatt nem tudnak dolgozni.

– mondta Ungár Péter.

A Gyurcsány-koalíció politikai hasznot remél az oltásellenességtől – erről írt Facebook-oldalán a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté úgy fogalmazott: a kétszínű baloldal főpolitológusa szerint, ha sok lesz idén is a fertőzött és a halott, az politikai előny lehet 2022-ben. A kormánypárti politikus hangsúlyozta: az ellenzék megkérdőjelezi az oltások hatékonyságát, vitatja a beszerzéseket, álhíreket terjeszt és támadja az orvosokat. 12 évvel ezelőtt a baloldal még egyáltalán nem volt oltásellenes, sőt, a szocialista kormányzás idején forgalomba hozatali engedély előtt jelentették be, hogy oltani kezdik a lakosságot a magyar H1N1-vakcinával, amelynek hatékonyságát a gyártótól független hatóság sem ellenőrizte. 2009 szeptemberében kétmillió adag vakcinát gyártott le az Omninvest Kft. a magyar állam számára, holott még az oltóanyag tesztelése sem zárult le. Akkor 6 millió ampulla átvételére kötött milliárdos szerződést Bajnai Gordon kormánya – írja a Hír TV.

Forrás: Hír TV; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még