Pesti Srácok

Holokauszt-túlélő magyar írónőt látogatott meg Ferenc pápa

Holokauszt-túlélő magyar írónőt látogatott meg Ferenc pápa

Ferenc pápa személyesen látogatta meg római otthonában Bruck Edith magyar származású írónőt, holokauszt-túlélőt – tájékoztatott közleményében szombaton a szentszéki szóvivői hivatal.

Az egyórás találkozójukon a nyolcvankilenc éves írónő a koncentrációs táborokban eltöltött időről beszélt a nála öt évvel fiatalabb katolikus egyházfőnek. A jelenkor félelmeiről és reményeiről is szó esett, illetve arról is, hogy milyen fontos az emlékezés a múltra, és ebben milyen szerepe van az idősebb korosztálynak. Ferenc pápát elkísérte a találkozóra Andrea Monda, a L'Osservatore Romano szentszéki napilap főszerkesztője. Monda szerint a pápát megragadta Bruck Edith cikke, amely január 27-én, az emlékezés napján jelent meg az újságjában. Az egyházfő ezután személyesen is meg akarta ismerni az írónőt. Ferenc pápa bocsánatot kért az Úrtól az emberiség nevében – idézte az újságíró az egyházfő szavait. A pápa köszönetet mondott Bruck Edithnek, amiért tanúvallomásával nem hagyja, hogy feledésbe merüljenek a nácizmus mártírjává vált zsidó nép szenvedései.

A Tiszakarádon 1932-ben született Bruck Edith családját deportálták. Több koncentrációs táborban tartották fogva, megjárta a többi között Auschwitzot, Dachaut és Bergen-Belsent. Szülei nem élték túl Dachaut, és a fivére is ott halt meg. Bruck Edith és lánytestvére túlélte a holokausztot. 1945 után Magyarországon, Csehszlovákiában és Izraelben élt. 1954-ben Olaszországba költözött. Az olasz irodalmi élet legismertebb alakjaival került kapcsolatba, barátságot kötött a szintén holokauszt-túlélő író Primo Levivel. Újságíróként, rendezőként is dolgozott. Magyar szerzők, köztük József Attila, Radnóti Miklós és Illyés Gyula műveit fordította olaszra.

Amikor Ferenc pápa a koronavírus-járvány miatt szájmaszkot viselve elhagyta Bruck Edith otthonát, felfigyeltek rá a római utcákon szombat délután sétáló emberek. A pápa köszönt, de gyorsan elhajtott, elkerülendő, hogy miatta nagyobb tömeg verődjön össze.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, Fotó: MTI/EPA/ANSA/AFP/Andreas Solaro

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.