Pesti Srácok

Indítványozta az ügyészség a csepeli buszon késelő férfi letartóztatását

null

Vádat emel az ügyészség az ellen a férfi ellen, aki csütörtök reggel késsel megsebesített egy nőt Csepelen, egy buszon. Sajtóhírek szerint a támadás alapja az lehetett, hogy a sértett az SZFE demonstrálóival szimpatizálók által használt szájmaszkot viselt.

Az ügy sértettje 2021. február 25-én reggel a 151-es járatszámú autóbuszon utazott, és – a járványügyi intézkedéseknek megfelelően – a száját és orrát takaró maszkot viselt, amin jól láthatóan egy egyetemi átalakítás ellen tiltakozó mozgalomhoz tartozást kifejező felirat volt olvasható. A sértett nő a buszon egy ablak melletti helyre ült le. Az autóbuszon utazott a gyanúsított is, aki felfigyelt a sértett által viselt maszkon látható feliratra. A férfi emiatt odalépett a nőhöz, megszólította, majd szidalmazni kezdte, magatartása pedig egyre fenyegetőbbé vált, végül elővett egy kést, és azzal az arcán megszúrta a sértettet. Az autóbusz ekkor érkezett meg a XXI. kerület, Szent Imre téri megállóba, ezt kihasználva a gyanúsított elmenekült. A budapesti nyomozók a Bűnügyi Bevetési Osztállyal közösen, nyolc órán belül elfogták a támadót, és őt felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlete megalapozott gyanúja miatt felelősségre vonták.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a mai napon indítványt tett a gyanúsított letartóztatásának elrendelésére, a terhelt jelenlétének biztosítása, a bizonyítás veszélyeztetésének, valamint a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében. A gyanúsított büntetett előéletű, valamint már követett el a jelen ügyhöz hasonló – egy aláírásgyűjtés helyszínén – más bűncselekményt (garázdaság), amely miatt vele szemben a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség 2019 nyarán vádat emelt, indítványozva, hogy a bíróság a férfit ítélje végrehajtandó börtönbüntetésre. Az első fokon eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság 2020 novemberében hozott ítéletet, és az ügyészi indítvánnyal szemben pénzbüntetésre és közérdekű munka büntetésre ítélte. A vádat képviselő ügyész már akkor fellebbezett súlyosabb, végrehajtandó börtönbüntetés kiszabása érdekében; a másodfokú eljárás folyamatban van. A kényszerintézkedés elrendeléséről a nyomozási bíró várhatóan holnap dönt. A kerületi ügyészség a kiemelt tárgyi súlyú ügyben, a férfi mielőbbi elszámoltatása érdekében gyorsított eljárásban bíróság elé állítást tervez.

Forrás: Fővárosi Főügyészség közleménye; Fotó: police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.