Pesti Srácok

Izraelben többhetes csökkenés után ismét emelkedik a fertőzési ráta

Izraelben többhetes csökkenés után ismét emelkedik a fertőzési ráta

Többhetes csökkenés után ismét emelkedik a koronavírus-fertőzés terjedési rátája Izraelben az arab közösségekben burjánzó brit vírusváltozat miatt – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja kedden.

A koronavírus-fertőzés terjedési rátája fokozatos csökkenés után a múlt héten 0,8 alatt volt, vagyis minden 100 új fertőzött átlagosan kevesebb mint 80 embernek adta át a vírust, ami a járvány folyamatos visszaszorulását jelezte. Az utóbbi két napban azonban megfordult a változás iránya, és ismét növekedni kezdett, és már 0,8 fölé került ez a mutató. Azonban még így is 1 alatt áll, vagyis egyelőre csökken, és nem növekszik az új fertőződések száma. Bizakodásra ad okot szakértők szerint, hogy az új vírushordozók mindössze 6 százaléka idősebb 60 évesnél, akiknél jelentősebb arányban vezethet súlyos betegség kialakuláshoz a vírusfertőzés. A járvány jelenleg elsősorban az arab közösségeket sújtja, ahol késve, ezekben a hetekben jelent meg a gyorsabban terjedő és súlyosabb szövődményeket okozó brit vírusváltozat. Az arab települések lemaradtak az oltás ütemében a zsidók lakta városoktól, falvaktól, mert kevesebb bizalommal fogadták a vakcinákat, és ezért az idősebbek nagyobb százaléka még beoltatlan és ezáltal veszélyeztetettebb.

Az oltási kampány kezdetétől azonos módon és mértékben látják el vakcinával az Izrael lakosságának mintegy ötödét kitevő arab kisebbséget, az 1948-ban létrejött állam arab közösségeinek tagjait. Kedden megkezdték az 1967-ben elfoglalt területeken élő, izraeli állampolgársággal nem rendelkező, de Izraelbe bejáró palesztinok oltását is. A mentőszolgálat és a hadsereg közösen új oltási központot állított fel a kalandiai átkelőnél azon kelet-jeruzsálemi palesztinok számára, akik a város keleti felén végighúzódó elválasztó kerítés keleti, palesztin oldalán élnek, de rendelkeznek izraeli tartózkodási engedéllyel. Több tízezer kelet-jeruzsálemi palesztin került a 2000-es évek elején felhúzott elválasztó kerítés- és falrendszer keleti oldalára, akik rendelkeznek izraeli társadalombiztosítással és munkavállalási engedéllyel, mert Kelet-Jeruzsálem lakói voltak, amikor Izrael elfoglalta Jordániától 1967-ben. Szintén megkezdték az Izraelben dolgozó, naponta bejáró mintegy 122 000, általában az építőiparban vagy a mezőgazdaságban dolgozó ciszjordániai palesztin vendégmunkás beoltását. Az izraeli kormány kedd este összeül, és várhatóan megszavazza a purimi hétvége idejére, a csütörtöktől vasárnapig tartó, este nyolctól reggel ötig érvényes éjszakai kijárási tilalmat, amivel elsősorban a még kevésbé beoltott fiatalok gyülekezését próbálják meggátolni az örömünnepen. A kormányülésen a Kék-Fehér párt követelésére megvitatják a 12-16 éves korosztály visszatérését is az iskolapadokba, miután ők egy éve szinte mindig csak távoktatásban vehettek részt.

Hétfőn 84 504 embert oltottak be először és 75 753-at másodszor - három hét elteltével – a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyaggal. Az oltási kampány kezdete, december 20. óta 4 459 874-en (az ország lakosságának 48,14 százaléka) kapták meg az első és 3 075 669-en a második dózis vakcinát is. Hétfőn 68 730 tesztből 4677 vírushordozót azonosítottak, ami 7 százalékos arányt jelent. Tavaly március óta 757 150-en fertőződtek meg koronavírussal a mintegy 9,3 millió lakosú Izraelben. Jelenleg 41 487 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, 1280 beteget ápolnak a kórházakban, közülük 798-an súlyos állapotban vannak, és 256 ember van lélegeztetőgépen. A SARS-CoV-2vírus okozta betegségben (Covid-19) tavaly február óta 5604-en haltak meg Izraelben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; kiemelt kép: MTI/EPA/Abir Szultan

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.