Pesti Srácok

Keresetet nyújtottak be Trump ellen és összeesküvéssel vádolják

null

Keresetet nyújtott be kedden egy demokrata párti képviselő Donald Trump volt amerikai elnök és személyes ügyvédje, Rudy Giuliani ellen egy szövetségi bíróságon lázítás és összeesküvés miatt a Capitolium ostroma kapcsán.

A polgári jogi keresetet, a képviselőházi nemzetbiztonsági bizottságban elnöklő Bennie Thompson terjesztette elő a washingtoni szövetségi kerületi bíróságon. A kereset szerint a volt elnök és ügyvédje megsértette a Ku Klux Klan fehér felsőbbrendűségi szervezettel szemben 1871-ben hozott törvény rendelkezéseit.

– áll a perkereset beterjesztését követően nyilvánosságra hozott közleményben. Trumpot szombaton felmentette az Egyesült Államok szenátusa az ellene – lázadás szítása vádjával – indított alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) végén. A szenátus az eljárás utolsó tárgyalási napján 57:43 arányban találta Trumpot a felhozott vádak alapján bűnösnek, így nem lett meg az elítéléséhez szükséges kétharmados többség. A demokrata párti szenátorokkal szavazott hét republikánus szenátor is. A felsőházban kisebbségben lévő republikánusok vezetője, Mitch McConnell a voksolást követően világossá tette, hogy Trumpot felelősség terheli a január 6-án történtekért.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki McConnell. Jason Miller, Trump egyik tanácsadója elutasította a keresetben foglalt vádakat a szenátusi impeachment-eljárásban született eredményt idézve. Trump ellen lázadás szítása miatt emelt vádat januárban a képviselőház, mert január 6-án tartott, gyújtó hangvételű beszédét követően támogatói megrohamozták a Capitolium épületét. Giuliani ugyanazon a tömegrendezvényen, amelyen Trump is beszélt kijelentette: "legyen párbaj általi ítélet". A Capitolium elleni támadásban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr is. A rendbontással kapcsolatban több mint 200 személy ellen indult eljárás.

Forrás: MTI; kiemelt kép: MTI/AP/Alex Brandon

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.