Pesti Srácok

Kumin Ferenc nagykövet szerint London értékelte a magyar hozzáállást

null

Kumin Ferenc londoni nagykövet szerint a britek nemcsak észrevették, hanem kifejezetten értékelték, hogy Magyarország a kezdettől fogva elutasította azt a gondolkodásmódot, hogy a Brexit miatt mintha egyesek meg akarták volna leckéztetni a szigetországiakat a döntésük miatt – olvasható a diplomatával készített interjúban a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

A koronavírus-járvány és az Egyesült Királyság EU-kilépése miatti politikailag, gazdaságilag és társadalmilag is teljesen új helyzetet teremtő időszakban, 2020 májusában az új állomáshelyére érkező Kumin Ferenc – aki korábban New York-i főkonzulként szolgált – a lapnak elmondta, hogy Magyarország, mint az uniós döntésekre befolyással bíró tagállam, igyekezett olyan irányba terelni a dolgokat, hogy ne ez legyen a meghatározó hozzáállás. Hangsúlyozta: ez a pozitív légkör az alapja az Egyesült Királyság és Magyarország Brexit utáni kapcsolatainak, és szerinte most egy sokkal gyümölcsözőbb, sokkal nagyobb együttműködésre építő időszak elébe nézünk, hiszen 2021-ben sokkal több dolog köt minket össze, mint az előző száz évben bármikor. Kumin Ferenc kiemelte azt is, hogy a kilépést követően Magyarország, mint befektetési célpont felértékelődött, amit a befektetői döntések is tükröznek.

– tette hozzá. Az eddig EU-keretek között szerveződő oktatási programokkal és tudományos együttműködésekkel kapcsolatban a nagykövet elmondta: teljes mértékben arra készülnek, hogy ezeket a kilépés után kétoldalú megállapodásokkal pótolják. Az e téren folytatott megbeszélésekből leszűrték, hogy a brit egyetemeknek is szükségük van a Brexit miatt kieső külföldi diákokra, az extra tandíjbevételekre.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a Magyar Nemzetben Kumin Ferenc, aki jelezte, hogy a nagykövetségi munkájuknak mindig is kiemelt feladata és felelőssége lesz, hogy kezelje a brit médiában megjelenő, pontatlan információkon alapuló, elfogult kritikákat a magyar kormány intézkedéseivel kapcsolatban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még