Pesti Srácok

Lánykérésnek nézte a TEK rajtaütését egy áfacsaló barátnője

null

Több, mint egymilliárdos kárt okozó áfacsalókon ütöttek rajta a TEK emberei. Az akció olyan hirtelen és eredményesen zajlott, hogy az egyik elkövető barátnője azt hitte, egy különleges lánykérésről van szó, amikor egy hadseregnyi kommandós jelent meg az elkövetők luxusvillájánál.

A bűnszervezet vezetőjét Pest megyei luxusotthonában fogták el a TEK kommandósai. Barátnője eleinte fel sem fogta a helyzet súlyosságát: azt hitte, lánykérésben lesz része. A fényűző, milliárdos értékű ingatlan golyóálló üvegezésével, kamerarendszerével és mozgásérzékelőivel kész erődítményként szolgált a bentlakóknak – nyilatkozta az ATV Híradójában Haszon Dávid, a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának szóvivője.

A budapesti és a nagykanizsai elkövetőkből álló bűnszervezet külföldről behozott, használt gépkocsik kereskedelmével foglalkozott. A járműveket Németországból, cseh és szlovén cégeken keresztül hozták Magyarországra. Itt az első hazai vevők olyan kereskedők voltak, akik a beszerzésben csak papíron vettek részt, a továbbértékesítés után nem fizettek áfát, így az államnak 1,3 milliárd költségvetési hiányt okoztak.

Meggyes Attila ügyvéd az ATV Híradójában elmondta, hogy hiányzó kereskedőláncolat szintű fiktív számlázás útján történő költségvetési csalással valósult meg a bűncselekmény meg, és mivel itt bűnszervezeti elkövetéssel gyanúsítják az érintetteket, 5-20 év börtönt is kaphatnak. A NAV nyomozói az akció során bankszámlákat és ingatlanokat zároltak, valamint a bűnbanda nagykanizsai tagjának gépkocsijában több, mint huszonötmillió forint készpénzt találtak. Három elkövetőt letartóztattak a hatóságok, ketten pedig bűnügyi felügyelet alá kerültek.

PestiSracok facebook image

Forrás: ATV; Fotó: MTI/Mihádák Zoltán (illusztráció)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.