Pesti Srácok

Lelassíthatja a nyitást a növekvő fertőzési ráta Izraelben

Lelassíthatja a nyitást a növekvő fertőzési ráta Izraelben

A tervezettnél lassabban, és további korlátozással nyithatják meg a vendéglőket és kávéházakat Izraelben, ha az országban tovább nő a koronavírus-járvány terjedését jelző fertőzési ráta – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja vasárnap. Az egészségügyi minisztérium számítása szerint az R reprodukciós ráta jelenleg 0,99 -en áll Izraelben, ami azt jelenti, hogy száz fertőzött átlagosan 99-nek adja át a koronavírust. Ez a mutató hetekig folyamatosan csökkent, azonban egy héttel ezelőtt, 0,8-nál irányt váltott, és ismét nőni kezdett.

Az ország lakosságának mintegy ötödét kitevő arab kisebbséghez késve, csak az utóbbi hetekben jutott el a koronavírus gyorsabban terjedő brit változata, náluk ez a mérőszám 1,12, ami a járvány terjedését jelzi körükben. Az eredeti tervek szerint egy hét múlva, március 7-től, a nyitás harmadik fázisában újra iskolába indulhat a lassan egy éve szinte kizárólag otthonról, távoktatásban tanuló tizenkét-tizenhat éves korosztály. Emellett kinyithatnának a vendéglők, a kávéházak és a rendezvénytermek is a zöld igazolással rendelkezők számára, vagyis olyanoknak, akik már egy héttel a második oltásuk után vannak, vagy felgyógyultak a koronavírus fertőzésből, vagy két napon belül negatívnak bizonyult tesztet végeztek.

– nyilatkozta a lapnak Nachman As, a koronavírus-ügyekkel foglalkozó biztos, majd azt is kifejtette, hogy a döntést a súlyos betegek egyelőre folyamatosan csökkenő száma pozitív irányban befolyásolhatja.

PestiSracok facebook image

– vélekedett.

A szombati ünnepnapon 12 867 embert oltottak be először és 715 123-at másodszor - három hét elteltével - a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyaggal. Az oltási kampány kezdete, december 20. óta 4 687 114-en (az ország lakosságának 50,4 százaléka) kapták meg az első és 3 320 355-en a második dózis vakcinát is. Szombaton helyi mércével mérve igen kevés, mindössze 24 291 tesztből 1429 vírushordozót azonosítottak, ami 6 százalékos arányt jelent. A harmadik járványhullám mostani, visszavonuló szakaszában 40 108 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, és 776 súlyos beteget ápolnak a Covid vírus okozta szövödményekkel a kórházakban. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben tavaly február óta 5738-an haltak meg Izraelben.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.