Pesti Srácok

Márciustól megbüntethetik a hálapénzt elfogadó orvosokat

Márciustól megbüntethetik a hálapénzt elfogadó orvosokat

A Nemzeti Védelmi Szolgálat vezetőivel egyeztetett a Magyar Orvosi Kamara – tették közzé honlapjukon. A kiadott közlemény szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) keretén belül létrejött egy új, az egészségüggyel foglalkozó főosztály, amely két régióban látja el tevékenységét március 1-től. Az NVSZ fogja ellenőrizni titokban, hogy az orvosok fogadnak-e el hálapénzt, ami már bűncselekménynek számít.

A védelmi tisztek napi szinten együttműködnek az egészségügyi intézmények vezetésével, dolgozóival és szükség esetén segítséget nyújtanak – ezt közölte a Magyar Orvosi Kamara azután, hogy megbeszélést folytatott az NVSZ vezetésével. Az NVSZ a rendőrségen és más hatóságokon belül elkövetett korrupciót, korrupciós kísérleteket próbálja felderíteni. Nincs nyomozati jogköre, de erre nincs is szüksége, mert ha titokban felderít egy-egy ügyet, akkor feljelentést tesz a nyomozásra illetékes hatóságoknál – a bizonyítékokat mellékelve. A MOK és az NVSZ is úgy látja, hogy a hálapénznek nevezett vesztegetési pénz visszaszorítása és megszüntetése érdekében a hangsúly nem a szankciókra, hanem a megelőzésre helyezendő. Ennek érdekében mind az egészségügyi dolgozók, mind pedig a lakosság körében felvilágosításra, kampányra van szükség, amiben a két szervezet együtt tud működniáll a MOK közleményében. A megbeszélésen kitértek a médiában próbavásárlásnak nevezett megbízhatósági vizsgálatokra is. Az NVSZ valóban végez ilyen vizsgálatokat, de ezek fő célja is az egészségügyi korrupció prevenciója lesz. Ezen vizsgálatok szigorú jogszabályi keretek között, a szükséges engedélyek birtokában zajlanak majd.

Forrás: Blikk; Fotó: MTI/Kovács Tamás

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.