Pesti Srácok

550 ezer kínai vakcina érkezett Budapestre, az egyik legjobban átoltott ország lehetünk az EU-ban

null

Megérkezett Budapestre az első szállítmány a kínai Sinopharm vakcinából – adta hírül ma délelőtt a közszolgálati televízió. Kásler Miklós közösségi oldalán azt írta, hogy az550 ezer kínai oltóanyag 275 ezer honfitársunk számára nyújthat rövidesen védettséget. A miniszter hangsúlyozta: a most érkező kínai mellett a héten várható további Pfizer és orosz szállítmányoknak köszönhetően Magyarországon összesen több mint félmillió honfitársunk átoltottságát biztosító kapacitás áll majd rendelkezésre. A Sinopharm-vakcina tekintetében érdemes megjegyezni, hogy világviszonylatban már tízmilliók, de a szomszédos Szerbiában is már százezrek kapták meg ezt az oltást, köztük szép számmal vajdasági magyarok.

Völner Pál a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló kormányzati törvényjavaslat keddi vitájában arról beszélt, hogy Magyarország – a kínai és az orosz vakcina miatt – három és fél millió emberrel többet tud beoltani május végéig annál, mint ha csak brüsszeli beszerzéssel számolhatna. Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a kormány mindent megtesz, hogy minél több oltás álljon rendelkezésre, így akár már júniusra elérhető lehet a hetvenszázalékos átoltottság. Ezzel szerinte Magyarország az egyik legjobban átoltott ország lehet az EU-ban, a korlátozásokat is hamarabb lehetne feloldani a többi országhoz képest, és a gazdaság újraindításában is az a cél, hogy a leggyorsabbak között legyen az ország. Tegnap Orbán Viktor is azt emelte ki a Parlamentben, hogy

Hozzátette azt is: reális esélyt lát arra, hogy április elejére a beoltottak száma meghaladja kétmilliót.

PestiSracok facebook image

Ide tartozik az is, hogy Velkey György, a Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója a Plebejus Polbeat vendégeként nemrégiben arról beszélt: nagyon jó, hogy Magyarországon többféle mechanizmusú oltóanyag áll majd rendelkezésre, mert mindegyiknek megvan a maga előnye és nem lehet közük jó vagy rossz alapon választani. Mint kifejtette: van olyan vakcina, ami kifejezetten a gyors, biztonságos tömegoltásra alkalmas és van, amelyik akkor nagyon előnyös, ha figyelembe vesszük a páciens korábbi betegségeit, immunrendszerének esetleg gyengébb állapotát.

Forrás: MTI, Facebook; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.