Pesti Srácok

Megkezdődött Donald Trump alkotmányos felelősségre vonási tárgyalása – Összeesküvéssel buktathatta meg a volt elnököt a baloldal

Megkezdődött Donald Trump alkotmányos felelősségre vonási tárgyalása – Összeesküvéssel buktathatta meg a volt elnököt a baloldal

Helyi idő szerint kedden délután megkezdődött Washingtonban Donald Trump volt amerikai elnök második alkotmányos felelősségre vonási –impeachment – tárgyalása a Szenátusban. Az egykori államfő ellen a demokrata párti képviselők lázadás szítása címén emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott gyújtó hangú beszéde miatt, amely után a demokraták által a Trump híveinek tartott tömeg megrohamozta a törvényhozás épületét. A Time Magazin egyik keddi cikkében arról írt, hogy Trump megbuktatására összeesküvést szőttek a tavalyi voksoláskor, a Time azonban ezt üdvözlendőnek tartja, mondván, az amúgy törvényellenes támadás a baloldalról érkezett. A lap szerint a demokratáknak a demokrácia mindegyik írott, és íratlan szabályát meg kellett szegni, a nyakatekert érvelés szerint ezzel mentették meg az amerikai demokráciát. Helyi sajtóhírek szerint az összeesküvést bőkezűen támogatták a Soros Györgyhöz köthető szervezetek, és jelentős összeggel támogatta „az ügyet” Mark Zuckerberg Facebook-alapító is – számolt be a fejleményekről kedd esti Híradójában az M1.

A várhatóan legalább egy hétig tartó tárgyalás kedden négyórás vitával kezdődött, és első körben arról tárgyalnak, hogy alkotmányos-e az eljárás. A szenátus azután szavaz arról, hogy elutasítják-e a volt elnök elleni vádat. Amennyiben ez a voksolás azzal az eredménnyel zárul, hogy az eljárás alkotmányos, akkor szerdán folytatódik a tárgyalás a vád érveinek ismertetésével. A szenátus vezetői abban állapodtak meg, hogy mindkét fél tizenhat órát kap érveinek bemutatására, napi legfeljebb nyolc órában. A demokraták szerdán és csütörtökön, Trump ügyvédei pedig pénteken és szombaton kapnak szót. Később lesz alkalma a szenátoroknak kérdéseket is feltenni, és további eljárási szavazások is lehetnek. A demokraták január 13-án szavazták meg a republikánus párti amerikai elnök felmentését célzó eljárás megindítását, amelyet tíz republikánus párti képviselő is támogatott a kétszázhuszonkét demokrata párti honatya mellett.

Donald Trump lett az első amerikai elnök, aki ellen a képviselőház két alkalommal is a felmentési eljárás megindítására szavazott. 2019-ben a hivatali hatalmával való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával indult ellene impeachment-eljárás, akkor a szenátus felmentette. Szakértők szerint szinte biztosra vehető a volt elnök újabb felmentése, ugyanis a szenátusban kétharmados többségnek, azaz legalább tizenhét republikánus politikusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését. Ugyanakkor egy január végi szenátusi szavazás – amelyen arról voksoltak, hogy folytassák-e a Donald Trump volt elleni alkotmányos vádeljárást – is azt mutatta, hogy a republikánusok többsége ellenzi az eljárást. Ötven felsőházi republikánus képviselőből negyvenöten arra szavaztak, hogy a felelősségre vonási eljárás alkotmányellenes.

Donald Trump ügyvédei hétfőn közleményükben alkotmányellenesek nevezték a volt elnök felelősségre vonási eljárását, és a tárgyalást politikai színjátéknak nyilvánították. Ahelyett, hogy a ház elnöke és szövetségesei a nemzet gyógyulására összpontosítanának, vagy legalábbis a Capitoliumot megrohamozó törvénysértők büntetőeljárásával törődnének, megpróbálták saját politikai haszonszerzésük érdekében kihasználni a pillanatnyi káoszt – fogalmaztak. Az ügyvédek a szenátust az ügy elutasítására szólították fel. Amennyiben a volt elnököt elítélnék, elveszítheti a neki járó juttatásokat és a szenátus egy utólagos szavazást tarthatna arról, hogy Donald Trump soha többet ne indulhasson újra elnökválasztáson. Ellentétben a felelősségre vonási eljárással, ebben az esetben csak a szenátus egyszerű többségére lenne szükség.

PestiSracok facebook image

Összeesküvéssel buktathatták meg Trumpot a demokraták

A Time Magazin egyik keddi cikkében arról írt, hogy Trump megbuktatására összeesküvést szőttek a tavalyi voksoláskor, a Time azonban ezt üdvözlendőnek tartja, mondván, az amúgy törvényellenes támadás a baloldalról érkezett. A lap szerint a demokratáknak a demokrácia mindegyik írott, és íratlan szabályát meg kellett szegni, a nyakatekert érvelés szerint ezzel mentették meg az amerikai demokráciát. Helyi sajtóhírek szerint az összeesküvést bőkezűen támogatták a Soros Györgyhöz köthető szervezetek, és jelentős összeggel támogatta „az ügyet” Mark Zuckerberg Facebook-alapító is – számolt be az eseményekről kedd esti Híradójában az M1.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Jacquelyn Martin

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.