Pesti Srácok

Megtalálták az Iszlám Állam által lefejezett régész holttestét

Megtalálták az Iszlám Állam által lefejezett régész holttestét

A szíriai hatóságok úgy vélik, hogy megtalálták Hálid al-Aszaád szíriai régész holttestét, akit az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjai nyilvánosan lefejeztek 2015-ben, mivel nem volt hajlandó elárulni nekik, hogy hol találhatóak értékes műkincsek Palmüra ókori városában. a hatóságok feltételezik, hogy Aszaád holtteste az egyik a három közül, amelyre a Palmürától keletre található Kahlulban bukkantak. A holttesteket DNS-vizsgálattal azonosítják.

A brutális gyilkosság része volt annak a sor szörnyű atrocitásnak, amelyet a dzsihadisták elkövettek az idő alatt, amíg uralmuk alatt tartották az UNESCO világörökségi listáján szereplő helyszínt. Aszaád több mint 50 évet áldozott életéből Palmürára, amely a fővárostól, Damaszkusztól északkeletre található sivatag oázisa mentén fekszik. A nagy tiszteletnek örvendő régész 2003-ban visszavonult mint a helyszín főrégésze, de folytatta a kutatásokat a térségben, míg az végül az Iszlám Állam kezére került. Három fia és veje - akik szintén régészek - a fővárosba menekültek a közeli Tadmur városában található múzeumból származó értékes műkincsek százaival a dzsihadisták közeledtével. Aszaád mindazonáltal kitartott amellett, hogy nem hagyja el otthonát, akkor sem, ha megölik.

Súlyos pusztításokat végeztek a dzsihadisták

Az akkor 83 éves régészt az Iszlám Állam elfogta, és kifaggatta további műkincsek hollétéről. Aszaád nem volt hajlandó együttműködni, ezért a dzsihadisták 2015 augusztusában lefejezték Tadmur egyik terén. A gyilkosságot követően Palmüra számos, az 1. és 2. századból származó részét semmisítette meg a műemlékeket bálványimádásnak tartó Iszlám Állam. A dzsihadisták később elvesztették az ellenőrzést a helyszín felett, ám 2016-ban visszaszerezték azt, ekkor szintén súlyos pusztításokat vittek véghez. A szíriai kormányerők 2017 márciusa óta tartják ellenőrzésük alatt a helyszínt, a helyreállítási munkálatok mindazonáltal korlátozott mértékben haladnak a jelenleg is dúló polgárháború miatt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: illusztráció

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.