Pesti Srácok

Nagyportrét írt a Kontra Pikóról

null

Pikó András jelenlegi nyolcadik kerületi polgármester korábban a sajtóban „kamatoztatta” tudását, onnan fordult a politika irányába. A politikus Soroshoz köthető civil kapcsolatai még a kilencvenes, kétezres évekre nyúlnak vissza, amikor már a spekulánshoz köthető szervezetek támogatták a cikkeit. A Kontra végig követte Pikó András életútját, ahol rendre felbukkannak a baloldalibbnál balosabb szervezetek, amelyek majd' mindegyike Soros Györgyhöz köthető.

Pikó András 1989-ben szerzett bölcsészdiplomát, a Kontra megjegyezte, hogy közéleti aktivitása már abban az időben is elkezdett kibontakozni, hiszen a szegedi bölcsészkaron sztrájkot indított az egyetem autonómiájáért. Ezek után lett az Országos Felsőoktatási Érdekképviseleti Szövetség alapító társelnöke, a csongrádi megyeszékhelyen kezdett újságot írni, 1994-ben először mint a Magyar Rádió, majd mint a Magyar Televízió szegedi munkatársa lett.

– írta a portál, mely megjegyezte, hogy a fent említett alapítvány egy Soros-közeli szervezet, amelyik legutóbb a 2018-as választás idején reaktiválta magát, és szervezett az ellenzék számára vitákat.

PestiSracok facebook image

Az egylet már akkor is dolgozott a szivárványkoalíció összehozásán, próbálták elfogadhatóvá tenni a korábban antiszemita Jobbikot a liberálisok számára. Pikó újságírói tevékenysége mellett 2014 óta civil aktivista a feleségével karöltve. Kezdetben a Heti Betevő nevű civil szervezetet vitték, amely hajléktalanoknak adott ételt, de 2015-ben ennek a szervezetnek a keretein belül etették a migránsokat is a Keletinél. A portál megjegyezte, hogy a másik alapítvány, amelynek polgármesterré választásáig Pikó kuratóriumi tagja volt, a Közélet Iskolája Alapítvány, melynek egyik kurátora a többször emlegetett Udvarhelyi Tessza, aki Pikó kampányfőnöke volt, mára pedig a Polgármesteri Kabinet Közösségi Részvételi Irodájának vezetője lett. Fontos megjegyezni, hogy Soros György áll a szervezet mögött, az amerikai spekuláns kasszájából tudnak fennmaradni, ráadásul az oktatást pedig a rossz hírű drogtanyán, az Aurórában tartják.

– olvasható a Kontrán, mely kiemelte, hogy Pikó András legnagyobb jelenlegi támogatója a C8 Civilek Józsefvárosért nevű civil szervezet, amelynek egyik kiemelkedő tagja éppen Pikó felesége.

Fontos körülmény, hogy a szervezet csak a Facebookon elérhető, a hivatalos nyilvántartásokban nem lelhető fel, azaz nem tudni, hogy valódi egyesületként is működik-e a civil szervezet, azaz bejegyezte-e a bíróság hivatalosan is. A kerületvezető a Kontra szerint pénzzel is meghálálta a Soros-birodalom támogatását, hiszen a Rosa Parks Alapítványnak és a Partners Hungary Alapítványnak csaknem kilencvenmillió forint uniós támogatást juttatott. A polgármester a képviselő-testület mellőzésével döntött ezeknek a szervezeteknek a patronálásról, de a VIII. kerületi polgármester önkormányzati támogatással is megsegítette az elvbarátait, hiszen mind a Marom, mind pedig a Rosa Parks Alapítvány több százezer forintnyi önkormányzati pénzt is kapott.

Pikó András önhatalmúlag, bőkezűen kistafírozta a Soros-birodalom helyi szervezeteit. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A Kontra megemlítette hogy Pikó András a rendszerváltás után a Csongrád megyei SZDSZ-esek kampányfőnöke volt, Tamás Gáspár Miklós mellett. Érdekes az is, hogy korábban érdekelt volt a HÖOK Hallgatói Szolgáltató Közhasznú Társaságban, aminek ma már nem, de korábban – 1999-ig – felügyelőbizottsági tagja volt. Pont akkor, amikor a cég ügyvezetője volt Oszkó Péter, a későbbi Bajnai-kormány pénzügyminisztere.

– olvasható a Kontrán. Az önkormányzati választás kampányában kiderült botrány sem volt elég ahhoz, hogy Pikót ne juttassa kerületvezetői pozícióba. Mint ismert, a gyanú szerint Pikóék visszaéltek a választópolgárok adataival Udvarhelyi Tessza kampányfőnök vezetésével. Az ügy miatt rendőrségi eljárás is indult, de végül ejtették a gyanút velük szemben. Ám a kampány során Pikó azzal is lebukott egy Facebook-posztban, hogy cikkeket rendelt meg a HVG-től saját politikai céljaira.

Még fel sem melegedett alatta a polgármesteri szék, egyből megemelte a saját fizetését Pikó András, így 997 200 forint havi illetményen felül százötvenezer forint költségtérítést is kap. A három alpolgármester pedig fejenként 797 800 forint illetményt, és százhúszezer forint költségtérítést vihet haza. A helyi Fidesz felhívta a figyelmet arra, hogy Pikó és csapata évente harmincmillióval költ többet magára, mint a korábbi vezetés, ami összesen százötvenmilliós pluszt jelent az egész ciklusra nézve.

– írta a Kontra. Pikó több bérlakást ígért, mégis nyolc lakás eladására tettek javaslatot a helyi Fidesz beszámolója szerint, de más módon is gyorsan rombolta saját hitelességét, hiszen ugyan Karácsonyhoz hasonlóan azt állította, hogy ő mindig biciklivel közlekedik, majd az első héten lebukott az autózással. Pikó természetesen szintén a korrupcióval és a fideszes visszaélésekkel kampányolva nyerte meg a polgármester-választást 2019-ben. Ehhez képest polgármesterként rögtön önhatalmúlag döntött a korábbi közétkeztetéssel megbízott céggel történő szerződésbontásról, és egy másik cég, az Eurest Kft. megbízásáról.

– közölte a Kontra. Az idei vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy Pikónak 2003 óta egy VIII. kerületi, százharmincöt négyzetméteres lakás tulajdonosa felerészben, emellett Gyulán is negyedrészben tulajdonosa egy százhúsz négyzetméteres lakóháznak, emellett szépen gyarapodtak a megtakarításai is. NN Euro Alapban 25 938 eurója van, ami körülbelül tízmillió forint, de emellett az NN Universal Alapban is van 1,1 millió forintja, továbbá a Horizont magánnyugdíjpénztárban is van kétmilliója.

Forrás:Kontra; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.