Pesti Srácok

Putyin elrendelte az orosz vakcinák új vírusváltozatokkal szembeni hatékonyságának ellenőrzését

null

Vlagyimir Putyin elnök utasította az orosz kormányt, hogy vizsgáltassa meg a Covid-19 ellen kifejlesztett orosz vakcináknak a koronavírus új változataival szembeni hatékonyságát. A felülvizsgálatnak ki kell terjednie arra is, hogy az oltóanyagokkal kapcsolatban szükség-e van-e további kutatásokra és a bejegyzési okmány módosítására. Az erről szóló jelentést az elnöknek március 15-ig kell elkészíteni, majd félévente revíziót kell végezni.

Oroszországban eddig két vakcinát jegyzetek be, a Gamaleja Intézet által kifejlesztett Szputnyik V-t, amelyet 27 országban engedélyeztek, és a Vektor Központ EpiVacCoronáját. Február végéig a várakozások szerint egy harmadik oltóanyag belföldi bejegyzése is megtörténik majd. Az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) az Interfax hírügynökség hétfői jelentése szerint bejegyeztette a világ első tesztrendszerét a koronavírus N501Y (úgynevezett brit vírusváltozatának) kimutatására. A tájékoztatás értelmében a rendszer pontos, és kizárja az álpozitív eredmény lehetőségét. A Roszpotrebnadzor honlapján azt állította, hogy ennek a technológiának az alapján a tudósok hozzákezdhetnek azoknak a reagenseknek a kifejlesztéséhez, amelyek segítségével a SARS-CoV-2 bármilyen mutációja beazonosítható. Oroszországban a hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 14 207-tel 4 086 090-re emelkedett. A napi növekmény 0,35 százalék, az új esetek 11 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 398 534-re csökkent, a halálos áldozatoké pedig 394-gyel 80 520-ra, a felépülteké pedig 13 953-mal 3 607 036-ra emelkedett. Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 107,1 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 299 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 622 191 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Forrás: MTI ; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/Pool/Alekszej Nyikolszkij

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.