Pesti Srácok

Romániában a beoltottak száma már meghaladta a fertőzöttekét

Romániában a beoltottak száma már meghaladta a fertőzöttekét

Romániában a koronavírus ellen beoltottak száma szombaton meghaladta a járvány kezdete óta beazonosított fertőzöttekét. Az oltási kampányt koordináló országos bizottság szombat esti összesítése szerint Romániában eddig 788 ezer embert oltottak be, közülük több, mint 562 ezren a második, emlékeztető adagot is megkapták. A stratégiai kommunikációs törzs szerint a járvány kezdete óta 777 ezer embernél mutatták ki a fertőzést, közülük csaknem harmincötezer jelenleg is beteg.

Romániában naponta 33–38 ezer ember kapja meg a vakcinát, az újonnan diagnosztizált újabb fertőzések átlaga pedig napi 2400 körül mozog. A beoltottak száma – az immunizációs kampány kezdete után kevesebb, mint két hónappal és a betegség romániai megjelenése után csaknem egy évvel – most ugrotta át az ismert fertőzések számát. A húszmilliós országban így már több, mint másfélmillióra tehető azok száma, akik – a betegségen átesve, vagy a betegséget megelőzni hivatott vakcina révén – ellenállóvá váltak a koronavírussal szemben. Romániában a napi esetszámok stagnálást jeleznek, az utóbbi hónapban már nem lassult a járvány terjedése.

Tavaly november végén a napi esetszám még többször meghaladta a tízezret, a fertőzésszám kéthetes átlaga megközelítette a 8500-at, az ismert aktív esetek száma pedig 120 ezer fölött volt. Az akkor kezdődött javuló tendencia megtorpanását jelzi, hogy a jelenleg is fertőzőként nyilvántartott aktív esetek száma – amely január végéig harmadára esett – februárban már nem csökkent, és továbbra is harmincötezer körül stagnál. Hasonlóképpen egy hónapja megtorpant a járványnak tulajdonítható elhalálozások számának csökkenése: míg tavaly december elején a napi százhatvan haláleset számított átlagosnak, január 21-éig az utóbbi kéthetes átlag napi nyolcvanra esett; a csökkenés azóta lelassult, jelenleg a napi hetven haláleset számít átlagosnak. Szombaton ötvenhét koronavírusos beteg vesztette életét Romániában.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.