Pesti Srácok

Szijjártó: a lehető legszorosabb brit-magyar kapcsolatokban vagyunk érdekeltek

Szijjártó: a lehető legszorosabb brit-magyar kapcsolatokban vagyunk érdekeltek

Magyarország és Nagy-Britannia egyaránt abban érdekelt, hogy a magyar-brit kapcsolatok a Brexit után is a lehető legszorosabbak maradjanak - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a kedden a Facebook-oldalán közzétett videóban, miután telefon megbeszélést folytatott brit kollégájával, Dominic Raabbal. Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország több kérdésben szövetségese Nagy-Britanniának. A britek a hatodik legjelentősebb befektetői közösséget alkotják Magyarországon: kilencszáz brit vállalat több mint ötvenötezer magyar embernek ad munkát – sorolta, hozzátéve, Nagy-Britannia Magyarország tizenkettedik legjelentősebb kereskedelmi partnere.

Bejegyzésében Szijjártó Péter úgy fogalmazott, a brit cégek a koronavírus-járvány alatt is megmutatták a magyar munkavállalók iránti lojalitásukat: 2020-ban több mint 5,5 millió eurónyi beruházást hajtott végre öt brit vállalat, amelyhez a magyar kormány 2,7 millió eurónyi támogatást adott. Szijjártó Péter beszámolt arról is, hogy brit kollégájával az oltások körül kialakult helyzetről is egyeztettek. Erről a magyar diplomácia vezetője azt mondta:

Legutóbb szombaton érkezett Magyarországra AstraZeneca-vakcina, és február 13-án érkezik a következő adag – közölte a miniszter, aki kijelentette, hogy a britek rendelkeznek a legnagyobb mennyiségű és legdiverzifikáltabb oltóanyagkészlettel. Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország mindent megtesz azért, hogy a lehető leggyorsabban be lehessen oltani a magyar embereket, ezért az AstraZeneca, a Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcinái mellett orosz és kínai oltóanyag beszállítására is szerződést kötött. Ennek eredményeként a következő hetekben jelentősen fel lehet gyorsítani a magyarországi oltási menetrendet – jelezte.

PestiSracok facebook image

A külgazdasági és külügyminiszter brit kollégájával tárgyalt az üldözött keresztény közösségek támogatásáról, védelméről, amelyet a magyar diplomácia vezetője mindkét kormány közös, fontos céljának nevezett. Beszámolója szerint Dominic Raabbal beszéltek arról is, hogy Magyarország felkészül az Európai Tanács elnöki pozíciójára, amely időszak alatt a magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmével, a családok támogatásával és a vallásközi párbeszéddel szeretne leginkább foglalkozni. Magyarország 2024 második felében tölti majd be a soros elnöki posztot. Szijjártó Péter jelezte: a brit féltől azt az ígéretet kapták, hogy ezekben a kérdésekben is együtt fognak dolgozni, szintén ígéretet kapott arra, hogy a brit külügyminiszter idén Magyarországra látogat. A külgazdasági és külügyminiszter megemlítette, hogy a két ország idén ünnepli diplomáciai kapcsolataik létesítésének századik évfordulóját, amelyről méltó módon kívánnak megemlékezni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.