Pesti Srácok

Törökország 2023-ban rakétát készül küldeni a Holdra

null

Recep Tayyip Erdogan török elnök Ankarában bejelentette, egyben ismertette országa űrprogramját, amelynek keretében 2023-ban, a köztársaság megalapításának 100. évében nemzetközi együttműködés részeként rakétát készülnek küldeni a Holdra.

A program tízéves távlatban további kilenc célkitűzést tartalmaz, egyebek mellett egy saját űrhajós részvételét egy tudományos küldetésben, egy űrkikötő kiépítését más országokkal, valamint egy világszínvonalú műholdfejlesztési márka létrehozását. A török államfő nem részletezte, hogy Ankara miként tervezi elérni ezeket a célokat. Mustafa Varank török ipari és technológiai miniszter szerdán, az Anadolu török állami hírügynökségnek adott interjújában azt mondta, hogy az űrhajós, akinek a felkészítése csaknem két évet vesz igénybe, mintaképül szolgál majd a fiatalok és a gyermekek számára. A kedd este felvázolt terv egyik figyelemre méltó előzménye, hogy Erdogan január végén telefonon beszélt Elon Muskkal, a SpaceX amerikai űrkutatási magáncég vezérigazgatójával a török vállalatokkal való együttműködés lehetőségeiről. Törökország 2018-ban alapította meg űrügynökségét.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/ESA/CNES/ArianeSpace/JM Guillo

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.