Pesti Srácok

Újabb harminc nappal hosszabbítják meg a veszélyhelyzetet Romániában

Újabb harminc nappal hosszabbítják meg a veszélyhelyzetet Romániában

Románia újabb harminc napra meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet, érvényben marad az éjszakai kijárási tilalom, és továbbra is korlátozzák a gyülekezést. A péntektől hatályba lépő kormányhatározat csütörtökön jelent meg a hivatalos közlönyben.

A járványügyi intézkedéseket az országos operatív törzs (CNSU) szerdai határozata részletezte. Ebből kiderül, hogy minden korábbi megszorítás érvényben marad: közterületen – zárt térben és a szabadban is – mindenütt kötelező védőmaszkot viselni, tilos magánünnepségeket, társas összejöveteleket tartani, hat embernél több nem gyülekezhet az utcán, az üzleteknek legkésőbb huszonegy órakor be kell zárniuk, éjszaka huszonhárom és öt óra között pedig országos kijárási tilalom van érvényben. A vendéglők, mozik, színházak, koncerttermek működését továbbra is a helyi hatóságok korlátozzák az újabb – az utolsó tizennégy napon diagnosztizált – fertőzések lakossághoz viszonyított arányának függvényében. Ha a fertőzési ráta nem éri el a másfél ezreléket, akkor a férőhelyek ötven százalékával, ha pedig másfél és három ezrelék között van, kapacitásuk harminc százalékával működhetnek, de legkésőbb 23 órakor be kell zárniuk. A három ezrelék feletti fertőzési rátájú településeken a vendéglátóhelyeket nem szabad kinyitni; kivételt a szállodák és panziók éttermei képeznek, amelyek csak az ott elszállásolt vendégeket szolgálhatják ki.

A csütörtöki országos jelentés szerint az utóbbi napon újabb 2644 embernél mutatták ki a koronavírust Romániában, és hatvanöt, koronavírussal fertőzött beteg halt meg – mindkét adat nagyjából megfelel az utóbbi két hét átlagának. Romániában eddig 755 ezer embernél mutatták ki a vírust, közülük csaknem 35 ezer jelenleg is fertőző, 19 200 pedig meghalt. A kórházakban ápolt fertőzöttek száma 7089-re, az intenzív osztályon ápolt súlyos eseteké pedig 958-ra csökkent.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.