Pesti Srácok

Vádat emeltek a sachsenhauseni koncentrációs tábor jelenleg százéves egykori őre ellen

Vádat emeltek a sachsenhauseni koncentrációs tábor jelenleg százéves egykori őre ellen

A német ügyészség hétfőn vádat emelt a sachsenhauseni koncentrációs tábor egyik egykori őre ellen, a 100 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy 1942 és 1945 között 3518 ember meggyilkolásában működött közre. Az utóbbi időben több, mára már idős személy ellen indult eljárás Németországban a rémtettek kapcsán. Tavaly például a 93 éves Bruno D.-t ítélték el 5230 rendbeli gyilkosságban való közreműködés vádjával, a múlt héten pedig a mai Lengyelország területén működtetett Sztutowo (Stutthof) tábor egykori titkárnője, a 95 éves Irmgard F. ellen indult eljárás.

Az NDR közszolgálati televízió szerint a Brandenburgban élő férfi a vádirat alapján "lényegi és szándékos" hozzájárulást nyújtott a gyilkosságokhoz a koncentrációs táborban, ahol összesen mintegy százezer embert öltek meg a nácik. Az 1936-ban létrehozott sachsenhauseni láger hírhedt volt az elgázosításokkal kapcsolatos korai kísérletekről, amelyek később alapul szolgáltak milliók lemészárlásához a gázkamrákban.

Sorra indulnak az eljárások

Az utóbbi időben több, mára már idős személy ellen indult eljárás Németországban a rémtettek kapcsán. Tavaly a 93 éves Bruno D.-t ítélték el 5230 rendbeli gyilkosságban való közreműködés vádjával. A férfi a náci párt önkéntesekből álló fegyveres szervezete, az SS őrszolgálatot teljesítő tagjaként szolgált a lengyelországi Sztutowo (Stutthof) térségében működtetett koncentrációs táborban. A múlt héten pedig a mai Lengyelország területén működtetett Sztutowo (Stutthof) tábor egykori titkárnője, a 95 éves Irmgard F. ellen indult eljárás, akit több mint tízezer rendbeli gyilkosság társtettességével, illetve további esetekben gyilkossági kísérlet társtettességével vádolnak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó. képernyőfelvétel

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.